A szerző újságíró

Dilemma, hogy egy időben legyen-e az országgyűlési és az európai parlamenti választás. Az Európai Parlament (EP) megválasztásának időpontja adott. A tagállamok eltérő hagyományaira tekintettel – például Hollandiában a voksolás mindig csütörtökre esik, másutt vasárnapra – nem is egyetlen napra, hanem 2014. május 22–25-re tűzték ki.

A magyar országgyűlési választások lehetséges időpontja szélesebb idősávban képzelhető el, de belefér, hogy az európai parlamenti voksolással egy időben rendezzék. Pragmatikus okok (takarékosság) ez utóbbi mellett szólnak, ám ha pusztán a választás tárgyát nézzük, akkor érthetően célszerű az elkülönítés. Nyilvánvalóan más természetű kérdéseknek kellene megjelenniük az Európai Parlamenttel kapcsolatosan, mint az elsősorban a belpolitikára, és ily’ módon a magyar parlament összetételére koncentráló országgyűlési választási kampányban. Jó okunk van azonban feltételezni, hogy végül pusztán hatalomtechnikai megfontolások döntik el az időpontot.

Ideális esetben az Európai Parlamentben a képviselők nem föltétlenül a nemzeti érdekek mentén politizálnak, megintcsak ideális esetben felül tudnak emelkedni országuk közvetlen (esetleg rövid távú) érdekén, és az összeurópai érdeket, az európai integráció szempontjait helyezik előtérbe. Ideális esetben. Az elmúlt években azonban egyre inkább „hazafelé” szavaztak a képviselők, és eladhatatlannak – vagyis népszerűségüket kockáztatónak tekintik – , ha olyan EU-törvény mellett teszik le voksukat, amely hazájukat negatívan érinti.

Mi következik ebből Magyarországon? Hogy az EP-választás kampányát uralja majd az a kérdés, ki szolgálja jobban, melyik párt képviseli jobban a nemzeti érdekeket az európai színtéren. Ez pedig azzal jár, hogy nem lesz nagy különbség az országgyűlési és az EP-választás kampánya és eredménye között. Ebből a szempontból nézve akár fölöslegesnek is tűnik eltérő időpontban tartani a két választást, az Országgyűlését 2014 áprilisában, az EP-t pedig májusban.

Az időpont megválasztása nemcsak magyar dilemma. Luxemburg rendszeresen (már ha éppen úgy jön ki) együtt tartja a két voksolást, míg volt példa arra, hogy Írország, Belgium, továbbá az Egyesült Királyságban Anglia és Wales helyi, illetve regionális választásokkal kombinálta az európai parlamentit. Ez nemcsak arra ösztönzi a politikusokat, hogy nagyobb hangsúlyt helyezzenek az uniós témákra, de egyúttal segíti az EP-választások amúgy hagyományosan alacsony részvételi arányának növelését is.

Az eddig elhangzott hazai vélemények egy része anyagi okokkal érvel az egyidejű lebonyolítás mellett – olcsóbb volna. Mások a politikai előnyöket mérlegelik; van olyan fideszes vélemény, miszerint ha az országgyűlési választásokat megnyeri a párt, akkor a későbbi EP-választásokon nyilván hasonló eredmény várható (ennek logikája kikezdhető, hiszen éppenséggel a fordítottja is igaz lehet…), míg például Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes pragmatikus, azaz technikai okokból tartaná eltérő időpontban a választásokat – „egyszerűbb lenne a feldolgozás”.

Akárhogy is, amit nyilvánosan egyik oldalról sem mérlegelnek, az a tartalmi kérdés. Vagyis, miként lehet kampányolni az EP-témákban, elválaszthatók-e azok az országgyűlési választás fő kérdéseitől? A miniszterelnök pártjának minapi kongresszusán előre figyelmeztetett: Magyarország eddig sem volt az EU kedvence, ezután se várjuk… Ilyen körülmények között, ezzel a kijelentéssel nekifutni az EP-kampánynak eléggé vészjósló, aligha várható, hogy kormányoldalról bárki is emlékeztessen a magyar EU-elnökség két évvel ezelőtti „Erős Európa” szlogenjére. Az erős unió ugyanis meg tudná védeni a piacgazdaságnak és a versenyszabályoknak hadat üzenő, trafiktulajdont, földtulajdont újraosztó politika veszteseit. Orbán Viktor figyelmeztetése elsősorban a rezsicsökkentés szerinte várható brüsszeli ellenzésére vonatkozik, de valójában egy súlyosabb konfliktus veszélyére utal: a költségvetés hiánya ismét a veszedelmes, GDP-arányos három százalékot közelíti, és amennyiben átlépi, nem marad el az Európai Bizottság válasza, vagyis újraindulhat a túlzottdeficit-eljárás. Az erős Európára törekvés szlogenjébe nehezen illeszthető a Brüsszellel szemben meghirdetett szabadságharc, az EU-t gyarmatosítással vádolók kormányzati támogatása.

A rezsicsökkentés vagy a nemzeti szuverenitás Brüsszeltől való megvédése „tematizálja” a majdani kampányt, ezekkel a viszonylag egyszerű, jól kommunikálható üzenetekkel nehéz lesz szembeállítani, elmagyarázni akár az EP működését, akár a komplexebb eredményeket, amelyeket az Európai Parlament a maga demokráciát erősítő, az uniós intézményekkel (Tanács, Bizottság) megvívott hatalmi harcában elért. Ez szintén nem csupán magyar sajátosság. Az alacsony részvétel nem föltétlenül az EP-be vetett bizalom erodálását jelzi, inkább arról tanúskodik, hogy a polgárok vonakodnak megérteni a tőlük idegen, távoli intézményt, nem kíváncsiak működésére.