Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Európát újra "meg kell teremteni"

A szerző a Mandiner főszerkesztő-helyettese, külpolitikai újságíró

Nem mondhatjuk, hogy a tizennégyes év kellemes asszociációkat hív elő az Európáról - és Európában - gondolkodók számára. A száz évvel ezelőtt, 1914-ben kitört nagy háború maga alá temette Európa boldog békeidejét, a kontinens népeinek addig meglévő, kicsattanó optimizmusát és a jövőbe vetett kitartó hitüket. Az I. világháború egyes megközelítések szerint nem is 1918-ig, hanem 1945-ig tartott. De ha távlatokban gondolkodunk, nyugodtan ide írhatjuk 1957-et, a Római Szerződés aláírásának dátumát; 1989-et, a kommunizmus európai bukásának évszámát; vagy az 1992-es évet, az Európai Uniót létrehozó maastrichti szerződés aláírásának idejét. Vagy ide sorolhatnánk az azóta megkötött számos egyéb szerződést és egyezményt is, amelyek legvégső soron mind azt a célt szolgálták, hogy ezt a huszadik században önmagát többször is összekaszaboló, ősi civilizációja ellenére némiképp ön- és közveszélyes kontinenst megóvják saját rosszabbik énjétől. A látszat ellenére ugyanis a politikailag korrekt, bürokratikusan körülményes, kiszámíthatóan szürke felszín alatt ott kavarognak azok a tagállamok közötti politikai, gazdasági és kulturális feszültségek, amelyek egy bizonyos ponton túl újra szétvethetik az így is akadozó európai integrációt.

0 Tovább

Zágráb mámormentes mézeshetei az EU-val

A szerző a Mandiner főszerkesztő-helyettese, külpolitikai újságíró

"Úgy fáraszt ez a téma" - reagál egy lendülettel egy helyi újságíró ismerősöm az uniós csatlakozás horvátországi fogadtatását firtató kérdésemre, majd közvetíti a lakossági panaszokat, miszerint a csatlakozási ünnepségek miatt le vannak zárva a zágrábi utcák, pedig az uniós csatlakozás valójában csak a politikusokat érdekli. Vajon tényleg csak a szkeptikus vállvonogatás jellemzi a horvátok hozzáállását az EU-csatlakozáshoz? Vagy ha kitörő örömet nem is éreznek, legalább bölcs belátással fogadják az eseményt és következményeit?

0 Tovább

Nehezebb lesz lopni, az is valami

Péntek délelőtt az EU tagállamainak vezetői és a horvát miniszterelnök aláírták a csatlakozási szerződést. Horvátország hamarosan az EU tagja lehet. Aminek néhány éve még felhőtlenül örültek volna, ma már inkább aggodalmat okoz, és vitákat gerjeszt. Nem mintha eddig kevés lett volna az izgalom az Adria partján: az EU csatlakozás éppen a horvát választások, és Ivo Sanader korrupcióval gyanúsított volt miniszterelnök bírósági hírei közé ékelődött.

1 Tovább

Fegyverszünet a balkáni hidegháborúban

(A szerző újságíró)

Az, hogy Horvátország még a magyar elnökség idején teljesítette a csatlakozási tárgyalások lezárásához szükséges alapvető feltételeket, alighanem az EU-t és a horvátokat is egyaránt meglepte. Alig ocsúdtak fel a kezdeti sokkból, már a horvát csatlakozás pontos dátumáról beszélt Európa. Az odahaza nem kevés szkepszissel és hitetlenséggel szemlélt horvát erőfeszítések révbe értek, már csak kirakodás van hátra, halat hoztak.

6 Tovább

tagokvagyunk

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek