Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Kényelmetlen tények a brit bevándorlásról

A szerző újságíró

Felzúdulást keltett Európában Nagy-Britannia azon terve, hogy a jövőben korlátozza az unió "új" tagállamaiból érkező bevándorlók számát. Az elképzelés nemcsak az érintett országokban váltott ki ellenérzést, de az Európai Bizottságnál (EB) is azonnal bekapcsolt a vészjelző. Éppen Andor László, az EB foglalkoztatottságért, szociálpolitikáért és társadalmi befogadásért felelős magyar tagja akasztott látványosan bajuszt David Cameron brit kormányfővel, állítva, hogy London bevándorlásellenes érvei gyenge lábon állnak. Brüsszel nem tagadja, hogy a nyitott határok és a szabad munkavállalás visszaélésekre is alkalmat adnak, azonban szerinte ez nem ért el kritikus tömeget, és különben is, megfelelő államigazgatási eszközökkel kezelhető. A bevándorlók beilleszkedésének elősegítésére ráadásul közösségi pénzforrás is rendelkezésre áll, hiszen erre a célra felhasználható az Európai Szociális Alap.

1 Tovább

Mérlegeli-e Budapest az EU-tagságot?

A szerző újságíró

A londoni kormány 32 tanulmányban kívánja bemutatni, milyen hatással volt az országra az EU-ban töltött négy évtized. Receptként szolgál-e Magyarország számára a britek által alkalmazott módszer, az EU-tagság átvilágítása?

4 Tovább

Mik a tétek a gibraltári konfliktusban?

A szerző elemző

A kerek évfordulókon általában felmerül a késztetés annak demonstrálására, hogy különleges módon viszonyulunk a megemlékezés tárgyához. Talán ez lehet annak a hátterében is, hogy éppen az utrechti béke 300. évfordulóján jutott a spanyolok eszébe, milyen jó móka lenne egy kis kardcsörtetés Gibraltár kapcsán. Persze azért ez már nem a spanyol örökösödési háború, még akkor sem, ha a britek "véletlenül" éppen most küldtek oda egy hadihajót gyakorlatozni. Mindenesetre nem olyan gyakori, hogy EU-tag és NATO-szövetséges országok ennyire keménykedjenek egymással, ahogy azt most Madrid és London teszi.

0 Tovább

Mit művel Európa Thatcher örökségével?

A szerző a Mandiner főszerkesztő-helyettese, külpolitikai újságíró

No, no, no! - hangzott Margaret Thatcher emlékezetes tiltakozása a londoni parlamentben 1990-ben, szűkebb értelemben Jacques Delors az európai intézmények jövőbeli hatáskör-növekedéséről szóló megjegyzéseire reagálva; történelmi távlatokban azonban Britannia fényes elszigeteltségét védelmezve az egységesülő kontinenstől.

1 Tovább

Búcsút int-e Nagy-Britannia az EU-nak?

A szerző publicista, a brüsszeli Magyar Intézet volt igazgatója

"Talán mi állunk a legközelebb az angolokhoz. De ha távoznának az Európai Unióból, az nekik legalább akkora veszteség lenne, mint nekünk, vagy másoknak", mondta egy december eleji sajtóreggeli alkalmával az uniós elnökséget januártól átvevő Írország brüsszeli képviselője. Kijelentése legalábbis understatement volt, hiszen az angolokra az európai partnerek többsége ma már nem vitapartnerként tekint, hanem inkább az érdemi viták lefolytatását és az Európa előtt tornyosuló problémák megoldását nehezítő akadályként.

11 Tovább
«
12

tagokvagyunk

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek