Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Növekedés munkahelyteremtés nélkül?

A szerző közgazdász, a Szegedi Tudományegyetem docense

Egyre több helyről halljuk, hogy a válságnak Európában is vége, a kilábalás jelei mutatkoznak. Az EU Tanácsának 2013. decemberi csúcsértekezletén sikerült megállapodni az egységes bankszanálási mechanizmusról (Single Resolution Mechanism - SRM), amely érdemi lépés az évek óta tervezett, és az euróövezeten belüli pénzügyi kockázatok terítésére hivatott bankunió létrehozásában. Az eurózóna gazdasági hangulatindexe 2013 decemberében további növekedést mutatott, és - az immáron több mint egy éve tartó emelkedési pályán - végre újra elérte hosszú távú átlagát (100 pont), amire 2011. június óta nem volt példa. Az EU egészére vonatkozó hasonló index nagyobb növekedési dinamikával 103,5 pontra emelkedett év végére. Nem túl rózsás a kép?

1 Tovább

Hamlet szerepét játsszák az EU mai vezetői

A szerző a BruxInfo főszerkesztője

"Kizökkent az idő - ó kárhozat! Hogy én születtem helyretolni azt!" Akár Hamletet is idézhetnék az EU-tagállamok mai vezetői, akikre azt a szerepet osztotta a sors, hogy pótolják mindazt a mulasztást, amit elődeik közel húsz évvel ezelőtt az európrojekt elindításakor elkövettek. Európa mai politikai elitjére gyakran sütik rá a bélyeget, hogy Helmut Kohltól és a néhai Francois Mitterrandtól eltérően nincs jövőképük, nem látnak tovább az orruknál, és maximum négyéves választási ciklusokban képesek gondolkodni.

1 Tovább

Cipruson zajlik a bankunió főpróbája

A szerző a BruxInfo főszerkesztője

A politikusok már jó ideje mantraként ismételgetik, mégis elég sokáig kellett várni rá, hogy valóra váljék: a jövőben nem fordulhat elő (vagy inkább csak kivételes esetben), hogy a pénzügyi rendszer hibáiért az adófizetők állják a számlát. Nos, a jövő elkezdődött, mégpedig Cipruson, ahol a reménytelen helyzetbe került bankszektornak a saját hajánál fogva kell kirántania magát a mocsárból. A bankok szanálásának költségeit az adófizetők helyett a pénzintézetek részvényeseire, hitelezőire és a nagybetétesekre hárítják át.

2 Tovább

Begyűrűzik-e a ciprusi válság?

A szerző közgazdász, újságíró, e blog szerkesztője

A ciprusi parlament március 19-én este elutasította a bankbetétadót, bizonytalan és veszélyes helyzetet teremtve ezzel a szigetországban. Egyelőre nem látszik a megegyezés a hitelező Trojka (Európai Bizottság, Európai Központi Bank, Nemzetközi Valutaalap) és a ciprusi hatóságok között, de akármelyik lehetséges opció valósul is meg, az unió egyik miniállamában nagyon nehéz évek következnek. De vajon van-e reális veszélye annak, hogy a ciprusi incidens átterjedhet más országokra? Felbomolhat-e emiatt az euróövezetet? Kell-e reálisan tartani attól, hogy a ciprusi bankbetétadó Magyarországon is felüti a fejét, az unortodoxia újabb megnyilvánulásaként?

2 Tovább

Hazardíroz-e az EKB?

A szerző közgazdász, a Szegedi Tudományegyetem docense

Megoszlanak a vélemények az Európai Központi Banknak (EKB) a 2008 óta tartó pénzügyi-gazdasági válságban játszott szerepéről, kommunikációjáról és megtett lépéseiről. Egyesek már egyenesen az eurózóna jegybankjának középtávú hitelességvesztését, sőt morális hazardírozását emlegetnek. Azt, hogy az EKB a tűzzel játszik, amikor az euróövezet bajba jutott országainak kötvényeit vásárolja fel nagy tételben. Az EKB 2010 utáni, a korábbi évekhez képest szokatlan lépéseit a német jegybankelnök, Jens Weidmann is határozottan bírálta.

0 Tovább
«
12

tagokvagyunk

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek