Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Fegyverszünet Budapest és Brüsszel között

A szerző a BruxInfo főszerkesztője

"Csapataink harcban állnak". Ha a nemzeti érdekérvényesítésről van szó, a magyar miniszterelnöktől az ilyen és ehhez hasonló harcias szófordulatok nem idegenek. De mint tudjuk, a hadiszerencse forgandó. A magyar "hadaknak" mégis mintha a közelmúltban a szokásosnál több sikerélményben lett volna részük azon a tágas csatatéren, ahol most már évek óta változó intenzitású küzdelem folyik Budapest és az Európai Unió különböző (de nem az összes) intézményei között.

1 Tovább

Európa szellemi válságba süllyedt

A szerző közgazdász, a Szegedi Tudományegyetem docense

Európa súlyos válságot él át, amelynek különböző stádiumai, rétegei voltak-vannak. A keresletélénkítésre épülő európai válságkezelés ahelyett, hogy helyreállította volna a növekedést, egyes európai országokban, különösen a periférián néhány év alatt közpénzügyi krízisbe csapott át. Az ennek kezelésére tett első lépések - amelyeket tömören megszorításoknak nevezünk - rövid úton politikai válságot okoztak az érintett államokban, és tulajdonképpen az EU szintjén is: az euroszkepticizmus rekordokat dönt, Európa új "beteg embere" maga az Európai Unió lett. Ráadásul a problémákat sem oldották meg: az európai növekedés nem állt helyre, a halvány pozitív kilátások ellenére sem. Végső soron Európa így intellektuális válságba is került a tekintetben, hogy miként oldja meg saját nehézségeit.

0 Tovább

Párizs lazítja a digitális szabályozást

A szerző újságíró

Büntetni? Nevelni? Büntetve nevelni? Milyen "filozófiai" alapon célszerű szabályozni az internetes letöltéseket? Hogyan lehet megvédeni a veszélyes tartalmaktól a nagyközönséget? Hogyan lehetne továbbra is érvényesíteni a francia kulturális modellt, amely az úgynevezett kulturális kivételen alapul? Ennek az a lényege, hogy bár a piacgazdaságban a kultúra áru, mégsem ugyanolyan szabályok vonatkoznak rá, mint más javakra.Többek között ezekre a kérdésekre kísérelt meg válaszolni az úgynevezett Lescure-jelentés, amelyet néhány héttel ezelőtt hoztak nyilvánosságra Párizsban.

0 Tovább

Izland mégsem lesz az EU tagja

A szerző újságíró

A négy esztendővel ezelőtti választásokon, a padlóra került gazdaságával Izland nemcsak egy liberális (formálisan ugyan szociáldemokrata és zöld) koalíció mellett voksolt, de egyúttal az EU-tagságról szóló tárgyalások megkezdését is jóváhagyta. A két párt ugyanis nem csinált titkot abból, hogy céljuk az uniós tagság, mert szerintük az ország történetének legsúlyosabb gazdasági-pénzügyi válságát sokkal enyhébben megúszták volna az euró oltalma alatt. Ezt a nézetet akkor még az izlandiak zöme is osztotta, különösen azok, akik hatalmas veszteséget könyveltek el pénznemük összeomlásával, mivel az izlandi háztartások is előszeretettel adósodtak el külföldi valutában. Mára a helyzet gyökeresen megváltozott.

1 Tovább

Lettország rögös útja az euróig

A szerző a Mandiner főszerkesztő-helyettese, külpolitikai újságíró

Tizennyolcadik uniós tagállamként csatlakozhat Lettország az eurózónához, mivel teljesítette a maastrichti kritériumokat - közölte Olli Rehn pénzügyi biztos a múlt héten Brüsszelben. De milyen küzdelmek árán jutott el a legnehezebb sorsú balti ország az euró kapujába?

2 Tovább

tagokvagyunk

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek