A szerző közgazdász, a Szegedi Tudományegyetem docense

Szeptember 4-én publikálta a Világgazdasági Fórum a 2013–2014-es Globális Versenyképességi Jelentést. A magyar hírolvasó leginkább arról értesülhetett, hogy Magyarország három helyett rontott egy évvel ezelőtti pozícióján, és ezzel negatív rekordot ért el. De mi a helyzet az unió egészével?

A világ top tíz legversenyképesebb gazdaságába öt EU-tagállam fért bele: a legjobban továbbra is Finnország (3. hely) teljesít jól működő és messzemenően transzparens közintézményei, valamint a világon a legetikusabb vállalkozásai révén. Németország (4.) kiemelkedő infrastruktúrájával és erősen versengő kis- és középvállalati szektorával, Svédország (6.) innováció-vezérelt növekedésével, Hollandia (8.) szofisztikált és innovatív cégeivel, az Egyesült Királyság (10.) pedig kivételesen rugalmas munkaerőpiacával tudott bekerülni eme előkelő társaságba. A top tízes listát továbbra is Svájc vezeti, emellett még Szingapúr, az Egyesült Államok, Hongkong és Japán fért be a legszűkebb elitklubba.

A 2012–2013-as listán az EU-tagállamok a 3. (Finnország) és a 96. (Görögország) hely között szóródtak. Idén e téren annyi változott, hogy Görögország – a legnagyobb előrelépést produkálva – felzárkózott a 89. helyre. Tavaly decemberi megállapításunk azonban, ti. hogy a két szélső helyezés között a tagállamok több-kevésbé egyenletesen helyezkednek el, nem dőlt meg, még akkor sem, ha az uniós rangsorban bekövetkezett néhány helycsere. Némileg másként látta ezt tavaly decemberben a Világgazdasági Fórum Európáért felelős munkatársa, Guillaume Amigues, aki az Európa 2020 stratégia vizsgálata alapján versenyképességi szempontból „4 Európát” azonosított: egy innováció-vezérelt, az EU egészét is felfelé húzó Északot (Svédország, Finnország, Dánia), a relatíve jól teljesítő Nyugatot – amely csoportba immáron Észtország is kvalifikálta magát –, a világ középső harmadába tartozó Dél- és Kelet-Európát, valamint a nyilvánvaló versenyképességi problémákkal küzdő Délkelet-Európát (Görögország, Románia, Bulgária).

Az idei Európa-elemzés már csak három csoportot képezett: Észak-, Dél-, valamint Közép-Kelet-Európa az intézmények, a felsőoktatás és képzés, illetve az innováció terén mutat látható különbségeket.

Az EU-tagállamok teljesítménye tehát nagymértékben eltérő, ami megkérdőjelezi az egységes stratégia (ez jelenleg az Európa 2020) megvalósíthatóságát, de majdhogynem a létjogosultságát is. Ezzel a problematikával most már a Világgazdasági Fórum is külön projektben foglalkozik. Erre vonatkozóan érdekes okfejtés hangzott el augusztus végén Olli Rehn gazdasági és monetáris ügyekért felelős EU-biztostól egy nemzetközi fórumon, amelyet a tiroli Alpbachban tartottak. Meglátása szerint az EU-tagállamok kétféle versenyképességi modellt követnek. A magtérségbe tartozó országokat már a válság előtt is strukturális versenyképesség jellemezte: ők magas színvonalú oktatás és erőteljes innováció révén képesek magas hozzáadott-értéket előállítani, amelyből aztán minőségi közigazgatást és közszolgáltatásokat tudnak fenntartható módon finanszírozni. A válságból is ők lábaltak ki leghamarabb.

Az EU-tagállamok másik csoportját olyan periférikus országok alkotják, amelyek a válság előtt – különböző trendeket meglovagolva, és ezáltal kisebb-nagyobb buborékokat képezve – erejükön felül költekeztek. Különösen igaz ez az eurózóna perifériájára. Náluk most erős az ösztönzés arra, hogy a sokszor fájdalmas kiigazításokat követően (bér)költség-versenyképességet realizáljanak. Ez segíthet a perifériának a munkahelyteremtésben, ami ezekben az országokban az egyik legégetőbb gazdaságpolitikai feladat, a foglalkoztatási statisztikák és a társadalom állapotának tükrében. Ráadásul a periféria költség-versenyképességi törekvéseiből a magtérség is profitálhat, hiszen a versenyképes árú termékek az egységes belső piacon akadálymentesen elérhetők lesznek, és a periféria ilyen irányú kapacitásbővítéséhez a tőke is szabadon áramolhat a magtérségből. Végső soron ez is egy járható út – ám ez már deklaráltan a kétsebességes Európa (lesz).

Olli Rehn még egy szempontból volt nagyon őszinte: a kumulálódott európai szabályozás jelenleg versenyképességi akadályt jelent az unió egésze számára. A jobb (és nem több!) szabályozás tehát kulcsfontosságú, azonban csak EU-szinten harmonizált érdeken alapulhat. Készek-e a tagállamok a közös nevező megtalálására? Ez az integráció további mélyítésének legalapvetőbb kérdése.

Ahogy arra a Világgazdasági Fórum infografikája is rámutat, az EU-ban él a világ lakosságának 7 százaléka, akik a világ GDP-jének 19 százalékát állítják elő. Ha ehhez hozzávesszük azt az Alpbachban elhangzott adatot, miszerint a világ jóléti kiadásainak 50 százaléka az EU-ban realizálódik, akkor megalapozottnak tűnik az a megállapítás, hogy a teljes európai gazdasági-társadalmi modell versenyképessége komoly kihívások előtt áll.