A szerző közgazdász, újságíró, e blog szerkesztője

Soha ilyen kevesen nem bíztak az EU intézményeiben, és soha nem volt ennyire alacsonyan a lakosságnak az unióval kapcsolatos szimpátiaindexe – derül ki az Eurobarométer legutóbbi felméréséből. Az EU népszerűsége a huszonhét tagország átlagában oda esett vissza, ahol a magyar mutató már egy bő éve található. A válság előtti állapothoz képest regisztrált óriási szimpátiacsökkenés veszélyezteti az unió nagyszabású céljait, a mélyülő integrációt.

Régi problémája az EU-nak, hogy az elitek által kigondolt és többé-kevésbé végrehajtott tervekhez nehezen tudja megszerezni a lakosság támogatását. Az állampolgárok nehezen mozgósíthatók az országhatáron túlmutató európai célok érdekében. A legfrissebb, tavaly év végén megjelent adatok szerint a helyzet tovább romlott: a válság előtti 50 százalékról mintegy 30 százalékra esett az EU-ban azok aránya, akik pozitívan gondolkodnak a közösségről, ami történelmi mélypontot jelent. (Az Eurobarométer kérdése: „Milyen kép alakult ki önben az Európai Unióról? Lehetséges válaszok: pozitív, negatív, semleges.)

Soha ilyen sokan nem utasították el az uniót, és soha ilyen alacsony nem volt az uniós intézményekbe vetett bizalom. Miközben tehát a válság nyomán az EU mélyíteni kívánja az integrációt, a döntéshozók azzal kénytelenek szembesülni, hogy drámai mértékben csökkent az unió népszerűsége. És sajátos módon nemcsak a válság által leginkább sújtott „periférián” – rendkívül alacsony a görög, a spanyol és a portugál mutató –, de a „centrumban” is: a német, a holland, a svéd vagy az osztrák adat szinte hajszálra megegyezik az uniós átlaggal. Az egyik csoport úgy érezheti, túl keveset kap, a másik pedig azt, hogy túl sokat ad.

Vannak azért kivételek: a lengyel adat (40 százalék az EU-ról pozitívan vélekedők aránya), bár szintén nem túl magas, de jóval meghaladja az átlagos szintet, ami nem is annyira különleges, hiszen Lengyelország, kontrasztban a magyar gazdasággal, rendkívül jól teljesített a válságban, és egyedüli tagállamként úszta meg a recessziót. Az már inkább meglepő, hogy Romániában és Bulgáriában is bőven az átlag felett volt az uniós hangulati index.

Magyarországon az EU népszerűsége már 2011 végén leesett körülbelül arra a szintre (31 százalék volt az unióról pozitívan vélekedők aránya), ahol most az unió átlagos mutatója található (30 százalék). Tavaly tavasszal aztán történelmi rekordra süllyedt az index Magyarországon (25 százalék), aminél a legfrissebb adat is csak valamivel jobb (29 százalék). Egy másik felmérés szerint az emberek kétharmada támogatja az uniós tagságot. Az integráció mégis „népszerűtlen”. Ezt nevezi a szakirodalom „puha euroszkepszisnek”: a lakosság nem általában az EU-tagságot utasítja el, hanem „csak” elégedetlen vele, elsősorban anyagi szempontból várna többet.

A magyar adatokból az is látszik, hogy a hazai viszonyok miatti erős elégedetlenség kivetül az unióra. Miközben nálunk az unió népszerűségi indexe lényegében megegyezik az EU-átlaggal (29 vs. 30 százalék), a demokráciával való elégedettség, szintén a legutóbbi Eurobarométer tanúsága szerint, Magyarországon bőven az uniós átlag alatt van (29 vs. 49 százalék). Ugyanez igaz a belgazdasági helyzet megítélésére is: nálunk sokkal kevesebben vannak, akik azt jónak ítélik, mint az EU-ban (9 vs 27 százalék). A hazai gazdaságról alkotott vélemény „kivetítése” az unióra már korábban is megfigyelhető volt; 2008-ban nemcsak az EU népszerűsége volt az akkori mélyponton, abban az időben még messze leszakadva az uniós átlagtól (31 vs 53 százalék), de a gazdasági helyzet értékelése egyenesen a legrosszabb volt a 27 tagországon belül. Visszatérve a jelenhez: a gazdasági helyzettel és a demokráciával kapcsolatos hatalmas elégedetlenséget fejeli meg a kormány időközönként kiújuló szabadságharcos retorikája, így nem nagyon lehet azon csodálkozni, hogy az uniós hangulati index a mélypont közelében mozog.

Az EU általános népszerűségvesztése ellenére az euróövezeti államokban a lakosság nagyobb része továbbra is támogatja a közös valutát. Az unió egészében pedig túlnyomó többségben vannak azok, akik nem szeretnék, ha országuk kilépne az integrációból. A jelenlegi intézményi kereteket tehát nem szűkítené a többség, de ettől még elégedetlen. A brüsszeli CEPS intézet vezetője szerint azért, mert az uniós intézmények feletti demokratikus kontrollt szeretné növelni. Ha az unió sokat – okkal vagy ok nélkül – kritizált „demokratikus deficitje” a gond, akkor arra gyógyírt jelentenének azok az ötletek, amelyek a demokratikus elszámoltathatóságot növelnék. Több ilyen elképzelés van forgalomban; például az Angela Merkel német kancellár által bedobott javaslat, hogy az Európai Bizottság elnökére az egyes pártcsaládok tegyenek javaslatot, és ezek a politikusok vezessék a pártlistákat mind a 27 országban, akár már a jövő évi európai parlamenti választásokon. Régi lemez emellett, hogy a parlamenteknek nagyobb beleszólásuk legyen a döntéshozatalba, most éppen az az ötlet is forog, miszerint az Európai Parlament tagjai közül válasszák az uniós biztosokat.

De tartok tőle, hogy az embereket nem csak az intézmények „demokratikus elszámoltathatósága” izgatja. Az unió népszerűségét mérő index drámai esésének legalább ennyire a válság és az életszínvonal-csökkenés az oka. Itt pedig gyors eredményre nem számíthatunk. A Bizottság múlt héten közzétett előrejelzése idén is recessziót jósol az eurózónában, és csak minimális növekedést az EU-ban. Annak a valószínűsége most már elenyésző, hogy a korábban népszerű katasztrófa-forgatókönyvek (államcsőd, eurózóna felbomlása) megvalósulnak, de a reálgazdasági kilábalás így is minden mértékadó prognózis szerint lassú lesz. Különösen nagy bajban van a nyakig eladósodott Dél-Európa, amelyre az elkövetkező öt évben további lejtmenet vár. 

A mélyebb integráció mellett elkötelezettek azt remélik és hiszik, hogy az intézményi változások, például a Brüsszelnek egyre nagyobb szerepet adó gazdasági kormányzás révén az európai identitás, vagy kissé fellengzősen, az „európai démosz” is kialakul, illetve megerősödik. Ha a két folyamat nem erősíti egymást, az megakaszthatja a reformlendületet. Az adatok egyelőre az EU-val szembeni kirívó pesszimizmusról tanúskodnak. Az európaiak elégedetlenek Európai Unióval, és csak sovány vigasz, hogy nincs nagy véleményük arról sem, ami a saját országukban zajlik.