A szerző elemző

Kissé mintha alábbhagyott volna a tiltakozók dühe Kijevben, de az továbbra sem látszik, hogy mi lehet a megoldása hosszabb távon Ukrajna megosztottságának. A demonstrációkat Viktor Janukovics elnök váltotta ki azzal a döntésével, hogy a vilniusi keleti partnerségi csúcson elhalasztotta a már készen álló uniós társulási szerződés aláírását. Az ukrán vezetés Moszkva és Brüsszel közötti hintapolitikája, illetve az utcai megmozdulások ismét felszínre hozták a keleti, oroszajkú, Moszkva-barát népesség és a nyugati, ukrán tudatú, Európa felé nyitottabb lakosság közötti ellentétet.

Nem messze a jelenleg is tartó kijevi tiltakozó megmozdulások központjától, a Függetlenség terétől (Majdan Nezalezsnosztyi) fekszik egy másik szimbolikus helyszín, a Szofijszkaja tér. Itt található Bohdan Hmelnickij 17. századi kozák hetman, az ukrán nemzeti történelem egyik legnagyobb alakjának szobra. Hmelnickij személye azért érdekes, mert az ő hadvezéri és uralkodói pályafutását is a nyugat és a kelet, akkori viszonyok szerint Varsó és Moszkva befolyása közötti ingázás határozta meg. Ezt a vérzivataros időszakot idézi fel Henryk Sienkiewicz Tűzzel-vassal című, nálunk is népszerű regénye. Mindenesetre csak remélni lehet, hogy Viktor Janukovics nem érzi magát új Hmelnickijnek, és nem akarja, hogy a Krímtől Lvivig ismét zűrzavarba süllyedjen az ország.

A mostani helyzet természetesen sokban különbözik a 17. századitól. Például abban, hogy Varsó most Brüsszel nélkül önmagában nagyon kevés lenne ahhoz, hogy Moszkvával szemben meghatározó befolyást szerezzen Ukrajnában. Persze a történelmi reflexek és a földrajzi kulcspozíció következtében a lengyelek most is igyekeznek kiemelt szerepet játszani a helyzet kezelésében. Bronislaw Komorowski államfő próbál közvetítő szerephez jutni, amivel a kilenc évvel korábban megkezdett sorozatot folytatná. Aleksander Kwasniewski akkori lengyel elnöknek ugyanis sikerült közvetítenie a 2004-es narancsos forradalom idején Janukovics és Viktor Juscsenko között. Kwasniewski egyébként a mostani válság kapcsán sem rejtette véka alá a véleményét, és sok kritikus megfigyelőhöz hasonlóan azt vetette Brüsszel szemére, hogy lemaradt az oroszokkal folytatott versenyben, mert képtelen volt időben felmutatni egy épkézláb, Kijev számára vonzó ellenajánlatot.

A nagy lengyel aktivitás ellenére ugyanakkor a varsói vezetés hivatalos megnyilvánulásai meglehetősen visszafogottak voltak. Donald Tusk miniszterelnök sokat sejtetően úgy fogalmazott, hogy a lengyel miniszterek folyamatos kapcsolatban állnak az ukrán kollégákkal. Jelentsen ez bármit is. És a maga „tuskos” rugalmasságával üdvözölte a demonstrálók európai uniós elkötelezettségét, miközben elítélte az általuk alkalmazott erőszakot.

Mindenesetre a Kwasniewski által megfogalmazott probléma nehezen söpörhető le az asztalról. Kissé leegyszerűsítve, Vlagyimir Putyin minden hájjal megkent reálpolitikájával szemben a brüsszeli bürokraták óvatos „jogászkodása” nem sok eséllyel indult harcba. Az EU számára nagy blamával felérő keleti partnerségi csúcstalálkozó előtt majdnem három héttel, november 9-én szupertitkos találkozóra hívta meg Putyin Janukovicsot, ahol az összes fenyegetést és ígéretet felvonultatta a 2015-ös újraválasztására koncentráló ukrán államfő előtt. Az ígéretek között szerepelt többek között 1,3 milliárd dollárnyi Gazprom-adósság elengedése, kedvezményes hitelek és az ukrán áruk vámmentes oroszországi importjának biztosítása. Ijesztő perspektívának pedig ott lehet például egy esetleges Moszkvából vezérelt Janukovics-ellenes kampány Ukrajna keleti, oroszlakta vidékein, ami igencsak megnehezítené az elnöki szék újbóli megszerzését 2015-ben.

Ezek bizonyos aspektusból kétségtelenül ütősebb tárgyalási szempontoknak tűnnek, mint az EU által felajánlott 610 milliós hitel, megtoldva egy csak homályos körvonalakban létező IMF-kölcsön ígéretével. És ezen az álláson még az európai demokratikus értékek és az emberi jogok tiszteletben tartásától várható, de inkább csak hosszabb távon érvényesülő előnyök ecsetelése sem tudott fordítani. Arról nem is beszélve, hogy miközben Putyin vette a fáradságot, és személyesen győzködte Janukovicsot, az EU legfelső vezetésének ez mintha derogált volna.

Persze azzal, hogy Moszkva rövid távon sokkal kézzelfoghatóbb előnyöket és fenyegetéseket tud felvillantania, Brüsszelben is tökéletesen tisztában voltak. Azt gondolták viszont, hogy az egyoldalú orosz függőséggel járó veszélyek racionális felsorakoztatása majd megteszi a magáét. A tél közeledtével azonban Janukovics sokkal fogékonyabbnak bizonyult a kedvezményes gázárakról is szóló moszkvai szirénhangokra.

Azért az elmúlt napok nagy tiltakozási hulláma után Brüsszel felé is igyekezett gesztust tenni az ukrán államfő, amikor (igaz, már néhány botos-ütlegelős rendőrattakkal a háta mögött) ígéretet tett a feszült helyzet békés megoldására. És arra is, hogy egy ukrán delegáció részvételével folytatódjanak a megbeszélések a szorosabb együttműködésről Brüsszellel – az elhalasztott aláírás ellenére is.

Kérdés, hogy Janukovicsot mennyire képesek befolyásolni az utcai események. A jelek szerint egyelőre nem hatódott meg túlságosan a több százezer tüntetőtől. Ha netalán viszont tényleg felmerült benne Hmelnickij alakja, mint távoli, de annál lelkesítőbb példakép, akkor nem árt azt is felidéznie, milyen véget ért a hetman lavírozása a 17. században. Az ország szekerét végleg Moszkvához kötötte, amiért Ukrajna mérhetetlen háborús pusztítással és több mint három évszázados orosz elnyomással lakolt.