Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Hogyan hat a válság az egyenlőtlenségekre?

A szerző közgazdász, újságíró, e blog szerkesztője

Az EU egészében nem nőttek az egyenlőtlenségek a válság hatására, derül ki a napokban nyilvánosságra hozott Eurostat-adatokból. A legfrissebb, 2011-es számok azt mutatják, hogy vannak olyan országok, ahol a válság dacára még csökkentek is a különbségek, máshol viszont nagyon kinyílt az olló szegények és gazdagok között. Magyarországon 2010 után indult meg a polarizáció, de így is jóval az uniós átlag alatt maradt az egyenlőtlenség.

13 Tovább

Mikor és mitől lesz versenyképes Európa?

A szerző közgazdász, az MTA kutatója

Ahogy azt előzetesen sejteni lehetett, Európa még nem tudott kikecmeregni válságából. Az Eurostat november közepén közzétett jelentése szerint az Európai Unió gazdasági teljesítménye az idei harmadik negyedévben tovább csökkent. Hiába növekszik a legnagyobb gazdaságok közül Németország mellett már szerény mértékben Franciaország és - hosszabb recessziós időszak után - az Egyesült Királyság is, Dél-Európa elhúzódó krízise miatt egyelőre az EU egészének, különösen pedig a közös valutaövezetnek a fellendülése késik.

0 Tovább

tagokvagyunk

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek