A szerző közgazdász, újságíró, e blog szerkesztője

Az EU egészében nem nőttek az egyenlőtlenségek a válság hatására, derül ki a napokban nyilvánosságra hozott Eurostat-adatokból. A legfrissebb, 2011-es számok azt mutatják, hogy vannak olyan országok, ahol a válság dacára még csökkentek is a különbségek, máshol viszont nagyon kinyílt az olló szegények és gazdagok között. Magyarországon 2010 után indult meg a polarizáció, de így is jóval az uniós átlag alatt maradt az egyenlőtlenség.

Az Eurostat felmérése, miként általában a szakirodalom, az úgynevezett Gini-együtthatóval méri egy-egy országon belül a jövedelmi egyenlőtlenségeket: százas skálára vetítve minél magasabb az együttható, annál nagyobb különbségeket regisztrálhatunk. Az EU statisztikai hivatalának minapi adatai, némileg meglepő módon azt mutatják: a válság előtti utolsó „békeév” (2007), valamint 2011 között érdemben nem nőttek az egyenlőtlenségek az unióban. Az átlagos mutató mindkét évben 31 pont volt. Ha csak az euróövezet átlagát nézzük, akkor van némi elmozdulás az egyenlőtlenségek irányába, de a különbség a válság előtti állapothoz képest szinte jelentéktelen, egy százalékponton belül maradt. A brüsszeli Bruegel intézet, az egyik legismertebb uniós think tank ábrája a 2007 és 2011 közötti mozgásokat mutatja az eurózónában.

Eszerint a társadalmi egyenlőtlenségek Franciaországban nőttek a leginkább, ezt követi Spanyolország és Írország. A két utóbbi, a válság által igencsak sújtott „programország” dobogós helyezése ebben a negatív versenyben nem túl nagy meglepetés, Franciaországé már inkább. A vizsgált időszak lényegében lefedi Nicolas Sarkozy elnökségét, az ő regnálása alatt tehát 4 százalékpontot emelkedett a Gini-mutató. Ezért hullhatott termékeny talajra Francois Hollande jelenlegi államfő ötlete, hogy a csúcsjövedelmeket 75 százalékkal adóztassák meg. (A javaslatot, Hollande hivatalba lépését követően, az alkotmánytanács végül elkaszálta.) Sarkozy politikáját mégsem lehet szabadpiac-pártinak, liberálisnak minősíteni, hiszen minden korábbi fogadkozása (és az egyenlőtlenségek növekedése) ellenére regnálása alatt a jövedelemcentralizáció emelkedett. Részben a sűrűre szőtt szociális hálóval függhet össze, hogy – szemben Spanyol- és Írországgal, ahol az egyenlőtlenségek növekedését a munkanélküliség drasztikus megugrása kíséri – Franciaországban az állástalanok aránya minimálisan emelkedett. Spanyolországban a munkanélküliség 2007 és 2011 között 9-ről 23 százalékra nőtt, és azóta még tovább araszolt felfelé, immár meghaladja a 26 százalékot.

Az adatokból inkább partikuláris, mint általános tendenciák rajzolódnak ki. Vannak olyan periférikus eurózóna-országok, ahol a megszorítások dacára éppenséggel csökkentek az egyenlőtlenségek a válság négy éve alatt. Olaszország, Portugália és Görögország is ilyen, igaz, mindhárom államban magasabb a mutató, mint az EU-átlag. Abszolút értelemben Portugália után Spanyolországban és a válságot leginkább megszenvedő Görögországban regisztrálták a legnagyobb egyenlőtlenséget 2011-ben. Nem meglepő ugyanakkor, hogy az EU legnagyobb országának és egyben sikerállamának, Németországnak éppen a válságban sikerült mérsékelni az egyenlőtlenségeket az átlagos uniós szintről két ponttal az alá. Németország volt emellett az egyetlen olyan tagállam, amely a vizsgált négy év alatt csökkenteni tudta a munkanélküliséget.

Vegyes a kép a térségünkben is. Az Eurostat mutatói mindazonáltal néhány közhiedelmet cáfolnak.

1. Magyarországon az uniós átlagnál jóval kisebbek az egyenlőtlenségek. Míg az EU-s mutató 2011-ben 30,7 százalékon állt, a magyar 26,9 százalékon. A tizenkét „új”, többségben térségünkbeli tagország átlagos adata is nagyobb széthúzást jelez, mint ami nálunk látszik. Ez még akkor is így van, ha 2010 és 2011 között jelentős elmozdulás történt az egyenlőtlenebb társadalmi szerkezet felé, nyilvánvalóan az egykulcsos, inkább a tehetőseket előnyben részesítő jövedelemadózás miatt.

2. A sokáig a piaci reformokban élenjáró Szlovákiát szokás úgy emlegetni, mint amely a szegénységgel nem törődő „neoliberális” gazdaságpolitikát folytatott a kétezres évek első évtizedében. Nos, a Gini-adatok ezt nem támasztják alá. A válság előtti állapothoz képest ugyan Szlovákiában (is) nőttek a jövedelmi különbségek, nyilván közvetlen összefüggésben az egykulcsos adóval, 2011-ben azonban a Gini-együttható még a 26 pontot sem érte, amivel az eurózóna országai között – Szlovénia után – a második „legegyenlőbb” tagállamnak látszik. Szlovákiában tehát kisebbek az egyenlőtlenségek, mint Magyarországon.

3. A legnagyobb egyenlőtlenség az EU-ban két kelet-európai országban, Lettországban és Bulgáriában volt megfigyelhető 2011-ben. Tehát az euróövezet válsága egyelőre mégsem feszítette szét annyira a perifériaországok társadalmait, mint e két, relatíve alacsony GDP-vel rendelkező tagállamét. A válság hatása tehát viszonylagos, egy-egy ország általános nemzetijövedelem-szintje legalább annyit nyom a latban.

Mint általában a gazdasági mutatókat, a Gini-együtthatót sem érdemes abszolutizálni. Például azért nem, mert az egyenlőtlenségek nagyon is különbözőek lehetnek. Országonként mást és mást jelent „szegénynek” és „gazdagnak” lenni.