tagokvagyunk

A szerző elemző

Ahogy az várható volt, a pénteken véget ért EU-csúcs sem volt képes érdemi választ adni a költekezés kontra növekedés (ál?)dilemmájára. Persze az eddigi tapasztalatok alapján ezt nem is várhatta komolyan senki.

A szerző a Mandiner főszerkesztő-helyettese, külpolitikai újságíró

Magányos öregember egykedvűen kongat egy gongot a kisvárosi tanácsházára emlékeztető izlandi parlament előtt ülve. Az Európai Unió mellett és a csatlakozási folyamat leállításáról szóló izlandi kormánydöntés ellen tüntet. Pontos szimbóluma ez az Európai Unió és az északi szigetország ellentmondásos viszonyának, ami most újra a szakítás felé tart.

A szerző közgazdász, a Szegedi Tudományegyetem docense

Egyre több helyről halljuk, hogy a válságnak Európában is vége, a kilábalás jelei mutatkoznak. Az EU Tanácsának 2013. decemberi csúcsértekezletén sikerült megállapodni az egységes bankszanálási mechanizmusról (Single Resolution Mechanism - SRM), amely érdemi lépés az évek óta tervezett, és az euróövezeten belüli pénzügyi kockázatok terítésére hivatott bankunió létrehozásában. Az eurózóna gazdasági hangulatindexe 2013 decemberében további növekedést mutatott, és - az immáron több mint egy éve tartó emelkedési pályán - végre újra elérte hosszú távú átlagát (100 pont), amire 2011. június óta nem volt példa. Az EU egészére vonatkozó hasonló index nagyobb növekedési dinamikával 103,5 pontra emelkedett év végére. Nem túl rózsás a kép?

A szerző a BruxInfo főszerkesztője

"Kizökkent az idő - ó kárhozat! Hogy én születtem helyretolni azt!" Akár Hamletet is idézhetnék az EU-tagállamok mai vezetői, akikre azt a szerepet osztotta a sors, hogy pótolják mindazt a mulasztást, amit elődeik közel húsz évvel ezelőtt az európrojekt elindításakor elkövettek. Európa mai politikai elitjére gyakran sütik rá a bélyeget, hogy Helmut Kohltól és a néhai Francois Mitterrandtól eltérően nincs jövőképük, nem látnak tovább az orruknál, és maximum négyéves választási ciklusokban képesek gondolkodni.

A szerző a Mandiner főszerkesztő-helyettese, külpolitikai újságíró

Nem mondhatjuk, hogy a tizennégyes év kellemes asszociációkat hív elő az Európáról - és Európában - gondolkodók számára. A száz évvel ezelőtt, 1914-ben kitört nagy háború maga alá temette Európa boldog békeidejét, a kontinens népeinek addig meglévő, kicsattanó optimizmusát és a jövőbe vetett kitartó hitüket. Az I. világháború egyes megközelítések szerint nem is 1918-ig, hanem 1945-ig tartott. De ha távlatokban gondolkodunk, nyugodtan ide írhatjuk 1957-et, a Római Szerződés aláírásának dátumát; 1989-et, a kommunizmus európai bukásának évszámát; vagy az 1992-es évet, az Európai Uniót létrehozó maastrichti szerződés aláírásának idejét. Vagy ide sorolhatnánk az azóta megkötött számos egyéb szerződést és egyezményt is, amelyek legvégső soron mind azt a célt szolgálták, hogy ezt a huszadik században önmagát többször is összekaszaboló, ősi civilizációja ellenére némiképp ön- és közveszélyes kontinenst megóvják saját rosszabbik énjétől. A látszat ellenére ugyanis a politikailag korrekt, bürokratikusan körülményes, kiszámíthatóan szürke felszín alatt ott kavarognak azok a tagállamok közötti politikai, gazdasági és kulturális feszültségek, amelyek egy bizonyos ponton túl újra szétvethetik az így is akadozó európai integrációt.