tagokvagyunk

A szerző a Mandiner főszerkesztő-helyettese, külpolitikai újságíró

Nem mondhatjuk, hogy a tizennégyes év kellemes asszociációkat hív elő az Európáról - és Európában - gondolkodók számára. A száz évvel ezelőtt, 1914-ben kitört nagy háború maga alá temette Európa boldog békeidejét, a kontinens népeinek addig meglévő, kicsattanó optimizmusát és a jövőbe vetett kitartó hitüket. Az I. világháború egyes megközelítések szerint nem is 1918-ig, hanem 1945-ig tartott. De ha távlatokban gondolkodunk, nyugodtan ide írhatjuk 1957-et, a Római Szerződés aláírásának dátumát; 1989-et, a kommunizmus európai bukásának évszámát; vagy az 1992-es évet, az Európai Uniót létrehozó maastrichti szerződés aláírásának idejét. Vagy ide sorolhatnánk az azóta megkötött számos egyéb szerződést és egyezményt is, amelyek legvégső soron mind azt a célt szolgálták, hogy ezt a huszadik században önmagát többször is összekaszaboló, ősi civilizációja ellenére némiképp ön- és közveszélyes kontinenst megóvják saját rosszabbik énjétől. A látszat ellenére ugyanis a politikailag korrekt, bürokratikusan körülményes, kiszámíthatóan szürke felszín alatt ott kavarognak azok a tagállamok közötti politikai, gazdasági és kulturális feszültségek, amelyek egy bizonyos ponton túl újra szétvethetik az így is akadozó európai integrációt.

A szerző a Mandiner főszerkesztő-helyettese, külpolitikai újságíró

"Úgy fáraszt ez a téma" - reagál egy lendülettel egy helyi újságíró ismerősöm az uniós csatlakozás horvátországi fogadtatását firtató kérdésemre, majd közvetíti a lakossági panaszokat, miszerint a csatlakozási ünnepségek miatt le vannak zárva a zágrábi utcák, pedig az uniós csatlakozás valójában csak a politikusokat érdekli. Vajon tényleg csak a szkeptikus vállvonogatás jellemzi a horvátok hozzáállását az EU-csatlakozáshoz? Vagy ha kitörő örömet nem is éreznek, legalább bölcs belátással fogadják az eseményt és következményeit?

(A szerző újságíró)