Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Mit érdemes lehallgatni Európában?

A szerző elemző

Az elmúlt egy hétben kis túlzással szinte minden napra jutott egy amerikai nagykövet, akit berendeltek valamelyik külügyminisztériumba. A sort a franciák kezdték, aztán jöttek a németek, most hétfőn pedig már a spanyolok is. Az NSA körüli, egyre dagadó lehallgatási botrány természetesen a csütörtök-pénteki EU-csúcsot is uralta, pedig éppenséggel enélkül is lett volna miről beszélgetni.

0 Tovább

Áldozatok és fuldoklók Lampedusa után

A szerző publicista, a brüsszeli Magyar Intézet volt igazgatója

Október elején két hajószerencsétlenségben összesen több mint 400 észak-afrikai menekült vesztette életét Lampedusa szigeténél, illetve Málta és Lampedusa között. Nem mintha a hasonló tragédiák ritka eseménynek számítanának! Becslések szerint tavaly is legalább 1500 menekült veszett a tengerbe, s az International Organization for Migration adatai szerint az elmúlt 20 évben mintegy 25 ezren haltak meg. Mindez azonban szinte észrevétlenül történt, úgy, hogy Európa és az egész közvélemény - a legközvetlenebbül érintett olaszok is - elfordította a fejét.

1 Tovább

Mikor lesz EU-USA szabadkereskedelem?

A szerző elemző

Az egyik legviccesebb momentum a néhány napja beharangozott EU-USA szabadkereskedelmi tárgyalások kapcsán, hogy rögtön arról is elkezdtek elmélkedni, ki mindenkinek a hivatali idejébe kellene beleférjen az egyeztetések eredményes lezárása. Itt van mindjárt Karel De Gucht uniós kereskedelmi biztos, akinek már csak két év maradt a megbízatásából. Vagy José Manuel Barroso bizottsági elnök, akinek szintén. Barack Obama amerikai elnök esetében valamivel lazább a helyzet: az ő mandátuma csak 2016-ban jár le.

4 Tovább

Miért boldogtalanok a francia nők?

A szerző újságíró, az Európai Fiatal Újságíró Díj 2010. évi nyertese

Egy francia popegyüttes már a nyolcvanas években megénekelte, hogy emancipált nőnek lenni nehéz dolog. Úgy tűnik, a Cookie Dingler-dal újrafeldolgozása 2012-ben is aktuális lenne, mert a sokat irigyelt francia nők szerint férfinak lenni jobb. Vajon mit szólna ehhez Simone de Beauvoir?

5 Tovább

A szigor még nem menti meg az eurót

(A szerző közgazdász.)

Az euró válságát az okozta, hogy a monetáris unió a tagállamok fiskális integrációja nélkül jött létre - hallani mostanában egyre többször. Ezek a hangok a megoldást is a fiskális integráció erősítésében látják, ami nagyjából két dolgot jelentene: 1) Brüsszel sokkal több adót szedne be és osztana újra a tagállamok között, és/vagy 2) szigorúbban ellenőrizné a nemzeti kormányok költekezéseit. De vajon tényleg ez lenne a megoldás? Valójában ilyen szintű fiskális integráció még a sok tekintetben mintaként szolgáló Egyesült Államokban sincs, és elméletileg sem világos, hogy mitől tudna segíteni.

12 Tovább

tagokvagyunk

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek