A szerző elemző

Az egyik legviccesebb momentum a néhány napja beharangozott EU-USA szabadkereskedelmi tárgyalások kapcsán, hogy rögtön arról is elkezdtek elmélkedni, ki mindenkinek a hivatali idejébe kellene beleférjen az egyeztetések eredményes lezárása. Itt van mindjárt Karel De Gucht uniós kereskedelmi biztos, akinek már csak két év maradt a megbízatásából. Vagy José Manuel Barroso bizottsági elnök, akinek szintén. Barack Obama amerikai elnök esetében valamivel lazább a helyzet: az ő mandátuma csak 2016-ban jár le.

Hát, az említettek közérzete és sikerélménye is kétségtelenül fontos szempont, de még jó néhányan örülnének, ha a tárgyalások nem fajulnának egy végelláthatatlan második dohai fordulóvá. Ami egyelőre biztosnak tűnik – amellett, hogy mindenki nagyon örül a bejelentésnek –, az a tárgyalások megkezdésének időpontja: legkésőbb június vége. Legalábbis az Európai Bizottság most úgy gondolja, hogy az ír elnökség vége előtt a megbeszélések összes előfeltételének teljesülnie kell. Hiába sürgetnek azonban gyors eredményeket a kongresszus tagjai vagy a vezető európai politikusok, a vitás kérdések sora nem rövid.

Az EU és az Egyesült Államok közötti szabadkereskedelmi egyezség ötlete már a kilencvenes évek óta napirenden van, de most különösen nagy lendületet kapott. A gazdasági válság közepette az Atlanti-óceán mindkét oldalán sokat remélnek az áruk és a szolgáltatások áramlásának még szabadabbá tételétől. A hivatalos előrejelzések szerint ez az Egyesült Államokban 0,4, az EU-ban pedig 0,5 százalékpontos pluszt jelentene az éves GDP-növekedésben.

A fenti szám látványos, főleg ha valóban elegendő néhány adminisztratív lépés az eléréséhez. Arról sem szabad azonban megfeledkezni, hogy az óceánon átívelő kereskedelmet azért már most sem hátráltatják túl magas akadályok. Az Egyesült Államok és az EU közötti áruforgalom a globális volumen 26 százalékát teszi ki, a szolgáltatások terén pedig még ennél is magasabb, 35 százalék ez az arány. A vámok átlagosan 5,2 százalékosak az uniós árukra, illetve 3,5 százalékosak az amerikai termékekre vonatkozóan. Az egyezmény azonban nemcsak a kifejezette vám-jellegű akadályokat érintené. A higiénés vagy egyéb minőségi előírások közötti eltérések sok esetben 10 és 20 százalék közötti vámtarifának megfelelő szinten képesek hátráltatni a kereskedelmi forgalmat.

A különböző akadályok által leginkább érintett területek közé tartozik például az agrártermékek kereskedelme. Az USA igencsak nehezményezi, hogy a világ egyik legnagyobb mezőgazdasági exportőreként csak szerény részesedést tud elérni az uniós piacon. Miközben az Egyesült Államok adja a világ kukoricatermelésének 38, marha- és borjútenyésztésének pedig 20 százalékát, kivitele 1-2 százaléka talál csak utat az EU-ba a különböző kvóták, vámok és az amerikainál szigorúbb uniós egészségügyi előírások miatt. Az erős tengerentúli agrárlobbi ezért komoly engedményeket vár el Brüsszeltől.

Európai részről viszont a közbeszerzések rendkívül zárt amerikai piaca ad okot a zsörtölődésre. Ezek szabályozása részben a szövetségi államok kezében van, és sok esetben jóval kevésbé nyitott a külföldi beszállítók előtt, mint ahogyan az az EU-ban szokás.
A szabadkereskedelem liberalizálásának pozitív hatásai közép- és hosszú távon lesznek majd érzékelhetők, vagyis nem egyhamar. A megállapodást valószínűleg csak két-három éven belül sikerül majd tető alá hozni.

Az EU és az USA megbízottjaiból álló, 2011 végén összehívott munkacsoport zárójelentésében azt is hangsúlyozta, hogy a kétoldalú megállapodás egyben a multilaterális kereskedelmi rendszer erősítését is szolgálja majd. Más szavakkal: a Brüsszel és Washington közötti jövőbeni egyezséget követendő mintának szánják a későbbi, más tömböket érintő megállapodások számára is. Az EU-USA tárgyalások összetett karaktere miatt ez a „pilot-projekt” szerep nem korlátozódna a pusztán kereskedelmi jellegű kérdésekre: ugyanígy vonatkozik a versenypolitika, a szellemi tulajdonjogok, a munkavédelmi előírások vagy az állami vállalatok támogatásának szabályozásával kapcsolatos együttműködésre.

Az európai-amerikai közös példamutatás multilaterális szinten kifejtett pozitív hatásához fűzött reményeket beárnyékolja ugyanakkor, hogy globális szinten éppen nagyszabású árfolyamháború van kibontakozóban. Ennek első körben akár éppen az EU lehet az egyik nagy vesztese, tekintettel arra, hogy július óta mind az amerikai dollárral, mind az angol fonttal, mind a japán jennel szemben az exportot veszélyeztető mértékben erősödött az euró. Ennek hátterében pedig főleg az EU-n kívüli jegybankok azon tudatos törekvése áll, hogy saját országuk fizetőeszközének gyengítésével támogassák a kivitelt. Ez pedig a sokat hangoztatott kölcsönös előnyökön alapuló külkereskedelem szép gondolata helyett inkább a XVII. századi agresszív francia merkantilista gazdaságpolitikára emlékeztet, azzal a különbséggel, hogy most Párizs is az elszenvedők között van.