A szerző politológus, egyetemi oktató, délszláv szakértő

A tagjelölti státus megadásával jutalmazta Szerbiát idén márciusban az EU, ezzel is erősítve a hatalmon levő kormánykoalíció győzelmi esélyeit a május 6-án rendezett választásokon. Szerbia tavaly kiadta a még szabadlábon lévő két legkeresettebb háborús bűnöst, Ratko Mladićot és Goran Hadžićot, és az Európai Bizottság 2011-es országjelentésében a tagjelölti státusra érdemesnek minősítette Szerbiát. A tagjelöltség elnyerése ennek ellenére nem volt egyszerű.

Tavaly decemberben elsősorban Németország és személyesen Angela Merkel ellenállása miatt döntött úgy az unió, hogy Szerbia még nem érett meg arra, hogy a kétoldalú kapcsolatokat magasabb szintre emeljék. Merkel már 2011 augusztusában egyértelművé tette, hogy az EU-ba vezető út csak a Koszovóval való kapcsolatok normalizálása után nyílhat meg Szerbia előtt. Ugyanakkor az unió által szabott kondíciók nem voltak egyértelműek: míg a Bizottság jelentése a tagjelöltség feltételéül a párbeszéd folytatását szabta Pristinával, addig Németország Észak-Koszovóban a szerb párhuzamos struktúrák lebontását követelte, ami Belgrád számára a területről való lemondást jelentené. A decemberi Európai Tanács-ülésen az EU Németország, Nagy-Britannia és Hollandia nyomására alaposan feladta a leckét Szerbiának. Azok a feltételek, amelyekhez addig a csatlakozási tárgyalások megnyitását kötötték – együttműködés az EULEX-szel (European Union Rule of Law Mission) Koszovó teljes területén, és Koszovó részvételének biztosítása a regionális intézményekben –, a tagjelöltség feltételévé váltak. Ráadásul decemberben az Észak-Koszovóban kiújult etnikai feszültség miatt is halasztódott a tagjelölti státus megadása, amiért az EU-ban Belgrádot tették felelőssé. Pedig az eseményeket valójában a pristinai kormányzat egyoldalú lépései provokálták ki.

Hashim Thaci koszovói kormányfő 2011 júliusában rendőröket küldött az északi határátkelőkre, amelyek addig legfeljebb adminisztratív körzethatárokként funkcionáltak. A határok hirtelen valódi nemzetközi határokká válására a koszovói szerbek ellenállással és barikádok felállításával válaszoltak. Úgy tűnt, Pristina sem az EU-tól, sem pedig Washingtontól nem kapott erre felhatalmazást, vagyis kész helyzet elé akarta állítani Szerbiát és a nemzetközi közösséget. Először úgy látszott, az akció nem járt sikerrel, a KFOR közbelépett, és átvette a határátkelők ellenőrzését.

Tavaly nyáron Észak-Koszovó státusának kérdése még nyitott volt: a mindennapi realitás a régió de facto különállása volt Koszovó többi részétől. Thaci egyoldalú akciója azonban alapjaiban változtatott Észak-Koszovó helyzetének nemzetközi megítélésén; jelenleg a Koszovóba való integráció irányába mutatnak az események. Legalábbis az EU a tagság lehetőségét Szerbia előtt lebegtetve egyértelműen efelé nyomja Belgrádot, aminek az észak-koszovói szerbek próbálnak ellenállni. Míg 2011 júliusa előtt Brüsszel nem támogatta Pristinát abban, hogy ellenőrzése alá vonja az északi határt, addig Thaci akciója nyomán az unió politikai irányt váltott.

A konfliktus nyilvánvalóan azért kavar ekkora érzelmeket, mert a területi szuverenitásról szól. Nem teljesen világos, hogy az elvileg Koszovót független államként el nem ismerő EU miért kényszeríti Pristina fennhatósága alá az észak-koszovói szerbeket. A Koszovó függetlenségét ellenző Spanyolország és Görögország kényes helyzetbe került a gazdasági válság következtében, és feltehetően nem akarnak egy ilyen viszonylag marginális probléma miatt konfrontálódni Berlinnel. Szintén meglepő, hogy kétoldalú megegyezés nélkül, a helyi lakosság akaratát semmibe véve, Pristina egyoldalú akcióját jóváhagyva próbál rákényszeríteni az EU egy ilyen radikális változást a szerb félre, amely egyébként jó tanuló módjára szorgalmasan teljesíti Brüsszel elvárásait.

Tavaly decemberben Tadić a barikádok lebontására szólította fel a koszovói szerbeket, ami csak részben teljesült; az ellenzéki pártok – Koštunica Szerbiai Demokrata Pártja és a Nikolić vezette Szerb Haladó Párt – által kontrollált önkormányzatok ellenálltak, jelezve Belgrád korlátozott befolyását. Belgrád és Pristina 2012. február végén megegyezett Koszovó nemzetközi képviseletének módjáról, illetve még decemberben a határátkelők közös ellenőrzéséről.

Az új kormány összetétele és az elnök személye nagyban fogja befolyásolni, hogy Belgrád miként teljesíti majd ezeket az uniós elvárásokat a közeljövőben. Habár a Szerb Haladó Párt szerezte a legtöbb szavazatot, úgy tűnik, hogy koalíciót mégis a második helyen végzett, eddig is kormányzó Tadić vezette Nyugat-barát Demokrata Párt alakít majd a szocialistákkal együttműködve.

Első ránézésre az EU-csatlakozás szempontjából nincs túl nagy tétje a választásoknak, hiszen Nikolić pártja, a Szerb Haladó Párt is támogatja Szerbia belépését az unióba. De Koszovó kérdésében Nikolić, aki az elnökválasztások május 20-i második fordulójában is megmérkőzik Tadićcsal, sokkal keményebb álláspontot képvisel. Ráadásul potenciális koalíciós partnerükként nevezték meg Koštunica Szerb Demokrata Pártját, amely ellenzi Szerbia EU-tagságát. A királycsináló a Szerb Szocialista Párt lett, amely a radikálisok helyett eddigi koalíciós partnerét, a demokratákat választotta. Vezetője, Ivica Dačić, aki a miniszterelnöki székre pályázik, tavaly októberben a katonai megoldás lehetőségével fenyegetőzött Észak-Koszovóban.

A választások végső kimenetelétől függetlenül, az Ibartól északra fekvő terület erőszakos integrálása Koszovóba komoly veszélyeket rejt: rosszabb esetben az erőszak fellángolását, jobb esetben is az ott élő szerbek elvándorlását vonhatja maga után.