A szerző a BruxInfo főszerkesztője

Fölényes választási győzelme másnapján Angela Merkel szóban is megerősítette azt, amit az elemzők többsége már jó ideje jósol: a német kormány Európa-politikája a választások után sem fog változni. A kancellár szavainak belföldön sokkal kedvezőbb lesz a visszhangjuk, mint az ország határain túl. Főleg Berlintől délre ugyanis általában kritikus szemmel figyelik a Merkeltől a valutaövezeti válságkezelés során látott bűvészmutatványokat. Egy olyan Németországot szeretnének látni, amely kevesebbet pepecsel a bankunió létrehozásával; nem ragaszkodik olyan dogmatikusan a megszorításokhoz; és a belső kereslet élénkítésével kész kivenni a részét az eurózónán belül kialakult egyenlőtlenségek megszüntetéséből, de legalábbis mérsékléséből. A folytonosság ígérete most azt a csalódást keltő üzenetet hordozza számukra, hogy az égvilágon semmi sem fog változni.

Elsöprő választási sikere ugyanakkor joggal erősítheti meg a kancellárt abban a meggyőződésében, hogy jó úton halad. Alighanem igazuk van azoknak az elemzőknek, akik szerint Merkel nem a válság ellenére, hanem éppen annak köszönhetően nyerte meg a választásokat. A válságkezelésben alkalmazott kis lépések politikája, az európai és a német érdekek közötti ügyes lavírozása, a német gazdaság ellenálló képessége (ami elsősorban az elődje, Gerhard Schröder által elindított reformok eredménye) és a kancellár stabilitást sugárzó nyugalma lefegyverezte a választókat. Nagyrészt az ő érdeme, hogy a válság alatt és annak dacára erősödött az euró támogatottsága, és a német közvéleménynek ma kevesebb mint a harmada érez csak nosztalgiát a márka iránt.

Természetesen minden relatív. Az euróválság kezelése során ugyanis az EU és kancellár is rengeteg hibát vétett. A görög mentőcsomagokkal illúziókat kergettek. Alábecsülték a fiskális megszorítások növekedésre gyakorolt hatását a valutaövezet déli perifériáján. A bankok állapotfelmérésénél nem néztek szembe a valósággal, és ezzel késleltették a válságból való kilábalást. Átmeneti javulást követően pedig hagyták visszazuhanni a recesszióba a gazdaságot azzal, hogy nem használták ki a költségvetési politika mozgásterét. Persze sokkal rosszabb is lehetett volna. A politikai realitások valószínűleg ennyit engedtek.

A német kancellár által a válságkezelés során választott „evickélő” módszernek számos hátránya van. Merkel azonban, talán egy rövid megingás kivételével, mindvégig szívósan kitartott egy cél, az egységes valuta tűzön-vízen át való megmentése mellett. Már csak önös érdekből is, hiszen nincs még egy tagállam az EU-ban, amely annyit profitálna az euróból és az egységes piacból, mint a versenyképes iparral rendelkező Németország.

Merkel keményfejűségének persze sokan nem örülnek, pedig ez egyúttal kiszámíthatóságot is jelent. Azt, hogy ezután sem fogja veszni hagyni az eurót. Miként azt is tudja, hogy a jelenlegi intézményi szerkezet és az integráció mostani foka biztos recept a kudarcra. Berlin ezért a jövőben is számol majd merészebb intézkedésekkel, de mindaddig talonban fogja tartani ezeket, ameddig van más, könnyebb megoldás. Merkel egészen addig a kisebb ellenállás felé mozdul el, mert így tartható fenn leginkább a német közvélemény és politikai-jogi intézményrendszer támogatása a projekt mellett. Ezen valószínűleg csak egy olyan vészhelyzet változtatna, amely egzisztenciális veszélybe sodorná az euróövezetet.

A folytonosság és a fokozatosság elve az új német kormány politikájában azt jelentheti, hogy még jó ideig vélhetően tabukérdés lesz az adósságmegosztás az eurózónában. És ez nem csak az eurókötvényekre, hanem a német közgazdászok egy csoportja által javasolt adósságtörlesztési alapra (redemption fund) is érvényes.

A folyamatosság azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy minden ugyanúgy marad. Számos arra utaló jel van, hogy Merkel, valamint ex- és leendő pénzügyminisztere, Wolfgang Schäuble készséget mutat a kompromisszumra a bankunió (egységes felügyelet után) második pillérének számító egységes bankszanálási mechanizmus kérdésében. Berlin eddig ezt csak az EU alapszerződésének módosításával tartotta elképzelhetőnek, főleg azért, mert nemzetiről európai szintre helyezné a bankok rendezett felszámolásáról szóló döntéseket és azok anyagi konzekvenciáit. Az EU-intézmények ugyanakkor egyetértenek abban, hogy a hitelezés helyreállításához és a növekedés beindításához hozzájáruló bankunió létrehozásához nem szükséges megváltoztatni a szerződéses kereteket. Következésképpen, az új német kormány felállása után valószínűleg felgyorsul a bankunió létrehozása.

Egy nagyobb lélegzetű szerződésmódosítás nemcsak nehéz, de kockázatos vállalkozás is lenne, amivel Németországban is tisztában vannak. Az egyensúlypárti Merkel feltett szándéka, hogy az Európai Unióban tartsa Nagy-Britanniát. Tudatában van annak, hogy a szerződés átírása megnyitná az utat a brit tagság feltételeinek újratárgyalása előtt, ami kinyitná Pandora-szelencéjét. A németek hagyományosan szoros szövetségesei, a franciák sem lelkesednek egy új szerződésért, amelyet, akárcsak 2005-ben, a francia választók egy referendumon valószínűleg a papírkosárba hajítanának.

Egy esetleges nagykoalíció hozhat hangsúlyeltolódásokat a német Európa-politikában. Ha a szociáldemokraták koalícióra lépnek Merkellel, akkor annak alighanem egy, a jelenleginél kiegyensúlyozottabb német gazdaságpolitika lehet az eredménye, a túlzott takarékoskodás mellőzésével és valamivel expanzívabb gazdaságpolitikával.

A bankunió mellett a görög program küszöbönálló felülvizsgálata lehet az a kérdés, amelyen már rövid távon le lehet majd mérni, hogy van-e elmozdulás a német Európa-politikában. Bár a direkt adósságelengedés továbbra is tabunak számít, arra már nagyobb készség lehet, hogy több időt adjanak a görögöknek (és másoknak) a kölcsönökért cserébe elvárt fiskális kiigazításra. Ehhez ugyanakkor több pénzt kell majd bedobni a kosárba, ami vélhetően vállalható áldozat lesz Berlin számára, ha a görögök közben elvégzik a házi feladatukat. Ezzel együtt a görög államadósság nem fenntartható, és ezzel Németországban is tisztában vannak. Adósságleírás nélkül tehát aligha kecmereghetnek ki a görögök a mély gödörből, ám ennek úgy tűnik, még nem jött el az ideje.

Az is nyilvánvaló, hogy ma még Merkelék sem tudják a választ számos fontos kérdésre, ami éppen elég ok lehet az eddigi pragmatikus irányvonal folytatására. A berlini kormányt „a legkisebb ellenállás” törvénye átmenetileg kompromisszumos megoldásokra sarkallhatja. Ilyen lenne az, ha pragmatikus szempontok miatt a tényleges gazdasági és monetáris unió építése ideiglenesen kormányközi szinten, az Európai Bizottság partvonalra szorításával folytatódna. Erre már tettek célzásokat felelős német politikusok az elmúlt hetekben.

Angela Merkelnek talán mégis leginkább amiatt főhet a feje, hogy az euró megmentésének ne az Európai Unió szétesése legyen az ára. Csöppet sem meglepő, ha az emiatt különösképpen aggódó lengyelek teljes szívvel a kancellárnak szurkoltak a választásokon, attól tartva, hogy egy esetleges szociáldemokrata győzelem és Merkel távozása a színről a francia álláspont felé tolná Németországot, amely sokkal kevésbé veszi figyelembe Közép- és Kelet-Európa érdekeit. Harmadik kancellári mandátuma nem lesz sétagalopp Angela Merkel számára. Hiszen ha lehet, most még inkább tőle várja egész Európa a problémákra a megoldást.