A szerző újságíró, az Európai Fiatal Újságíró Díj 2010. évi nyertese

Adjuk meg az államnak, ami az államé, Istennek, ami Istené, ám mióta a kölni bíróság idén júliusban büntetendőnek nyilvánította a gyermekek körülmetélését, ez nem tűnik olyan egyszerűnek. Nem múlik el hét a német sajtóban a vallásszabadságot taglaló cikkek nélkül, ám a konfliktus feloldása még mindig messzi délibáb. Miként az a fejkendőviselés vagy az osztálytermekben kitett keresztek kapcsán kiderült, a vallásos megnyilvánulások miatt egyre nagyobb a feszengés és a levezetetlen feszültség.

„Hihetetlen, hogy a németek milyen érzékenyek lettek a gyereksírásra. Amikor én kicsi voltam, még nem így volt” – jegyezte meg Meir Lau, a buchenwaldi koncentrációs tábort kisfiúként megjáró volt izraeli főrabbi, hallva a kölni ítéletet. Pinchas Goldschmidt, az Európai Rabbik Konferenciájának elnöke erre még rátett egy lapáttal, amikor azt mondta: már megint a németek azok, akik lehetetlenné teszik, hogy a zsidók a hazájukban éljenek.

A döntés azután született, hogy egy négyéves muszlim kisfiú a beavatkozást követően vérzésekkel kórházba került. A kölni bíróság úgy ítélte, hogy a vallásszabadságnál és a szülők felügyeleti jogánál előbbre való a gyermekek önrendelkezési joga (idősebb korban, az érintett hozzájárulásával szabadon lehet körülmetélést végezni). A Bundestag ezt követően júliusban nagy többséggel határozatot fogadott el arról, hogy meg kell teremteni a fiúgyermekek vallási indíttatású körülmetélésének jogi lehetőségét. A vallási okokból végzett, „szakszerű és felesleges fájdalmat nem okozó” körülmetélésnek – így a határozat – „alapvetően engedélyezett” beavatkozásnak kell lennie. Amíg elkészül a törvényjavaslat, Berlinben átmeneti rendelkezést léptettek életbe, mely szerint a szülőknek igazolniuk kell, hogy vallási okból kívánják elvégeztetni a beavatkozást. Ez Wolfgang Thierse hívő katolikus szociáldemokrata politikus, a Bundestag volt elnöke szerint aggályos, mert „talán »zsidóigazolványt« kellene lobogtatniuk a szülőknek, ha gondoskodni kívánnak gyermekük körülmetéléséről?"

A sokszor keserűséggel terhelt vitákban nem ritkán a belső meggyőződések létjogosultságát firtatják. Olykor feledésbe merül a polémia kiindulópontja: a szülő szabad vallásgyakorlása és a gyermek világnézeti neveléséhez való joga korlátozhatja-e a gyermekek alkotmányban szintén szavatolt, a testi épséghez és az önmeghatározáshoz való jogát? Lehetséges-e, hogy az egyén szabadsága a vallási csoportok szabadságának korlátozása árán bontakozzon ki? "A H-betűs szó megbénítja a gondolkodást, a holokauszt felemlegetése után minden érvelés kisiklik", nehezményezi a tiltáspárti Marlene Rupprecht, szociáldemokrata képviselő.

Svédországban a vita már régóta tart: egyesületek, köztük a Svéd Gyermekgyógyászati Társaság támogatja a körülmetélés tilalmát, ha a beavatkozásnak nincs orvosi oka. Ausztriában a vallási közösségek képviselői kérték a kormányt júliusban, hogy erősítse meg e gyakorlat jogszerűségét, miután Vorarlberg kormányzója úgy döntött, hogy nem engedélyezi a körülmetélést a tartomány állami kórházaiban. Svájcban a kölni ítélet után sok kórház úgy határozott, hogy felfüggeszti a műtéteket.

Németországban a kölni ítélet azonnal árkot húzott a két tábor közé: a YouGov közvélemény-kutató intézet felmérése szerint a lakosság 45 százaléka a tiltás mellett, 42 százaléka ellene van. A tilalom mellett érvelő jogászok és több száz orvos (köztük szép számban pszichiáterek) szerint az egészségi okok által nem indokolt „genitális vágás” nagy szenvedést okoz a kisfiúknak, míg a másik oldalon azzal érvelnek, hogy amíg a gyermekként körülmetélt férfiak nem sérelmezik állapotukat, addig nem bizonyos a beavatkozás gyermekekre káros volta.

Ami viszont a legnagyobb felhorgadást okozza a körülmetélést támogatók között, azok a problémát radikálisan leegyszerűsítő és leereszkedően kezelő pszeudomegoldások. Mint például az, mely szerint, ha a keresztények sem ragaszkodnak ahhoz, hogy kereszteléskor jéghideg vízbe mártsák a kisdedeket, és pár csepp vízzel is beérik, akkor a körülmetélésre is lehetne hasonló alternatívát találni. Az ilyen gondolatok vörös kendőként lengenek a Németországban élő vallásos muszlimok és hithű zsidók szeme előtt, mivel a fiúgyermekek körülmetélése döntő jelentőségű önazonosságuk kialakulásában. Ugyancsak aggasztónak találják azt az arrogáns és atyáskodó hangnemet, amelyet Putzke Holm, passaui büntetőjog professzor is megütött. Holm nem érti, miért ez a felhajtás, hiszen senki nem akarja megtiltani a körülmetélést, a cél csupán az, hogy akinek a testéről szó van, eldönthesse, akarja-e. Holott bizonyára ő is tudja, hogy a zsidó hagyományok szerint a körülmetélésre a születés utáni 8. napon kerül sor, és a muszlim kisfiúk sem érettek még egy ilyen döntés meghozatalához.

Az sem mindegy, hogy ez belső ügy-e a zsidó és a muszlim közösségen belül (ahol mindez dilemmát okoz azoknak a nem hívő szülőknek, akik legszívesebben megkímélnék gyermeküket), vagy pedig egy magát objektívnek tartó, „kulturális korrektséggel” talpig felvértezett csoport akciója. Egy olyan csoporté, amely a legjobbat akarja másoknak, de úgy, hogy nem azt veszi alapul, milyenek azok az emberek, hanem azt, amilyennek megítélése szerint lenniük kellene. Feltűnő, hogy mennyire ritkán hallattják hangjukat a muszlimok; saját polgártársaik kritizálják őket, amiért elzárkóznak, mintha nem lennének aktív, felelősségteljes állampolgárok. A muszlimok sokszor úgy viselkednek, mintha Németország egy vendéglátó ország lenne, s nem az otthonuk.

A körülmetélés tiltását propagálók sem állnak jobban. A kérdést nem magabiztosan, hanem szorongva és szűklátókörűen kezelik, véli Jan Ross, a Die Zeit publicistája. Nem azért, mert antiszemiták vagy iszlámellenesek, hanem a türelem, a tisztelet hiánya és a zavarodottság miatt – s ebben egyetértenek vele a holland lapok véleményírói is. A holland NRC Handelsblad véleményhasábjain megjelenő írásában Frank Furedi megjegyzi, hogy ebben a „morális keresztes hadjáratban korunk legártalmasabb tendenciái kereszteződnek: a sebezhető gyermek paranoid dogmája, a szülői tekintély gyakorlásának megvetése, a vallásos megnyilvánulásokkal szembeni intolerancia és a tradíciókkal szembeni érzéketlenség”. A holland társadalom – és tágabban értelmezve az európai is – kétbalkezesen nyúl a vallási kérdésekhez. Vagy azért, mert elutasítja a vallást, vagy azért, mert feleslegesnek tartja, és ezért erősen, néha egyenesen pánikszerűen reagál a hit látványos, határozott megnyilvánulásaira.

Persze nem minden vallásos gyakorlat elfogadható és megengedhető (a hindu özvegyégetés vagy a muszlimok becsületgyilkossága bizonyosan a tiltás körébe kell, hogy tartozzon), de a hitbéli kérdések a személyiség legmélyét érintik. Igen, a vallási fanatizmus elég kárt okoz, okozott, hogy szkeptikusak legyünk. Ám érzékenységgel, tapintattal közelíteni egymás hitéhez közös érdek. Egy, a vallási kérdésekben nem kellően érzékeny társadalom sebet okoz, ha beleavatkozik a hitbéli szabadságba; talán még nagyobbat annál, mint amekkorát egy mohél ejt egy kisfiún.