A szerző közgazdász, az MTA kutatója

Politikusok, szakértők és állampolgárok egyaránt hajlamosak elfeledkezni arról, hogy az Európai Unió nem csupán gazdasági és politikai társulás, hanem értékközösség. Az európai értékek része a nélkülöző, a létbiztonság hiányát megélő embertársaink iránti szolidaritás is. Ez pedig nem merül ki hangzatos deklarációkban, hanem tényleges szolidaritást jelent a szegényekkel. Vagyis praktikus pénzügyi terminusokban azt, hogy a tehetősebbek megtermelt jövedelmük egy részét arra fordítják, hogy az elesettek, a kiszolgáltatottak, általában a szegényebb térségekben élők helyzetén könnyítsenek. És nemcsak az unión belül, hanem azon kívül is, a nemzetközi segélyezés keretében.

Az új kelet-közép-európai és a válságban különösen sérülékenynek bizonyult déli tagországokban az uniós pénzügyi szolidaritás kapcsán jellemzően a Kohéziós Alapra gondolnak: azokra a pénzforrásokra, amelyekkel az EU gazdagabb észak- és nyugat-európai országai, a nettó befizetők segítik őket. Az Európai Unió 2014 és 2020 közötti időszakra vonatkozó költségvetése idén politikailag különösen érzékeny téma volt – a kevésbé jómódú tagállamok vezetői Portugáliától Romániáig lényegében mindenütt pénzügyi sikerként, az unión belüli szolidaritás megőrzéseként próbálták feltüntetni a kialkudott eredményt. Arról eközben szinte szó sem esett, hogy ennek ára többek között az uniós tagállamok globális szolidaritását megtestesítő nemzetközi segélyezés csökkentése volt. A világ szegény országainak szánt uniós támogatás közel 15 százalékkal, 7,5 milliárd euróval kisebb lett az Európai Bizottság 2012 nyarán megfogalmazott javaslatánál.

Ami az egyes európai államok saját segélypolitikai gyakorlatát illeti, a különbség látványos földrajzi régiók szerint. Észak-Európában, úgy tűnik, a jóléti állami gondolatnak a világ legszegényebb országainak segélyezése is része. Az unió déli és keleti országaiban viszont a döntéshozók nem igazán fogékonyak a nemzetközi szolidaritás gondolatára. Az is igaz persze, hogy ezzel csupán a szegény országok segítésével kapcsolatos választói attitűdökre rezonálnak: Svédországban kiemelkedő, régiónkban viszont meglehetősen kétséges a nemzetközi segélyezés támogatottsága.

„Minek segítsünk másokon, mikor magunk is elég szegények vagyunk” – ez a Magyarországon jellemző viszonyulás a Közép-európai Egyetem Közpolitikai Tanulmányok Központjának (CEU CPS) nemrég befejezett kutatása szerint. Holott nyilvánvaló, hogy globális mércével az EU kevésbé fejlett országai is jómódúak. A kelet-európai kisállamok változó formában, de máig fennálló nyomorúságát talán éppen az mutatja, hogy alig érzünk sorsközösséget a világ „távoli, ismeretlen vidékein élő” szegényekkel.

Pedig – a kanadai kormány és az unió képzési programjainak köszönhetően – az elmúlt évtized folyamán fokozatosan kiépült Magyarországon is egy olyan civil szervezetekből álló közösség, amely közel 80 államban (köztük Afganisztánban, Haitin vagy számos, a legszegényebbek közé tartozó fekete-afrikai országban) nyújt érdemi segítséget az ott élőknek. E szervezetek vezetői és tagjai jellemzően olyan magasan képzett, világlátott, húszas-harmincas éveikben járó fiatalok, akik a nemzetközi szolidaritás gondolatkörében szocializálódtak. Éppen ezért sokkal inkább a civil szervezetek nemzetközi fejlesztési hálózatában vannak otthon.

A jellemzően saját túléléséért küzdő, kicsi, tőkeszegény, sokszor szinte reményvesztetten piacot kereső magyar magánvállalkozások világa a nemzetközi fejlesztésben dolgozó civilek számára alapvetően idegen. Pedig a víziparban (például ivóvíztisztítás, csatornázás), a mezőgazdasági és élemiszeripari technológiák terén vagy éppen az egészségügyi fejlesztésben akad néhány olyan történet, amely azt mutatja, hogy a magyar cégek és a kormányzati szereplők is tudnak szolidárisak lenni.

Kisállami nyomorúságunk leküzdésének biztos jele lesz, ha képzett civil fiataljaink kapcsot találnak a magyar magánszféra és a közigazgatás világához. Ellenkező esetben azt tapasztalhatjuk, hogy tudásuk nem a magyar nemzetközi fejlesztésben, hanem valamely irigyelt fejlett ország vagy nemzetközi szervezet számára hasznosul majd.