A szerző a Mandiner főszerkesztő-helyettese, külpolitikai újságíró

Nyugdíjak. Így, nagy, fehér betűkkel vörös háttér előtt. Az osztrák szocdemek kőegyszerűségű választási kampányszlogenje jól mutatja, hogy Ausztriában sem kifinomult szakpolitikai kérdésekről szólt a kampány. Sőt, alapjában véve sem szólt sok mindenről az idei választás sógorainknál.

Szinte teljesen elfeledkezett a nemzetközi sajtó a német választások árnyékában Ausztriáról, ahol a nagy német testvér után egy héttel, szeptember 29-én tartottak parlamenti választásokat. Nyugati szomszédunknál az eredeti, kétpártrendszeren alapuló politikai stabilitás több évtizedes hagyományát oldja fel a folyamatos pluralizálódás. Az egyre gyengülő néppártok mellett kisebb részben a zöldek és jóval nagyobb arányban a szélsőjobboldali nézeteket valló pártok erősödtek meg, s egyre nagyobb népszerűségnek örvend az euroszkepticizmus is. Hiába beszélünk a világ egyik leggazdagabb, legnagyobb jólétben élő országáról, Ausztria polgárai így is elégedetlenek a közállapotokkal, különösen a betokosodott két nagy párttal. Ennek a lassú folyamatnak az újabb állomása volt a vasárnapi választás.

Az osztrák politikai rendszer hagyományos, alapvető jellemzői közé tartozik a struktúra-konzervativizmus, a konszenzusos demokrácia és a baloldali és jobboldali tömegpárt kényelmes hatalom- és befolyásmegosztása. A szocdemek és a néppártiak a világháború utáni évtizedekben mélyen gyarmatosították az osztrák közéletet, a közigazgatást, a társadalmi szervezeteket és az üzleti életet is (és fordítva). A két nagy párt egymás mellett élve párhuzamos zsákmányrendszereket épített ki, a valamelyikükhöz való csatlakozás nélkül elég nehezen lehetett karriert befutni az osztrák elitben. Ezt a nagyfokú politikai stabilitást, ugyanakkor nyilvánvaló klientúraépítést, korrumpálódást és kontraszelekciót maga után vonó gyakorlatot a nyolcvanas évektől bontotta meg a balliberális-alternatív Zöldek és a liberálisból egyre inkább jobboldali radikálissá váló Szabadságpárt (FPÖ) megerősödése. A régi, igen merev rendszer oldódását persze a fokozódó nemzetközi gazdasági verseny kihívásai is elősegítették. Az ezredfordulón a konzervatív Néppárt (ÖVP), Wolfgang Schüssel vezetésével, egy huszáros csellel koalícióra lépett a fekete báránynak számító FPÖ-vel, ami miatt kísérletek történtek Ausztria nemzetközi elszigetelésére, de ezek a törekvések kudarcot vallottak.

Ausztria továbbra is demokrácia maradt, sőt, mozgalmasabb, sokszínűbb demokrácia alakult ki a 21. századra. Ennek a kispártok voltak a nyertesei, míg a két hagyományos nagy párt jó ideje (kényszer)nagykoalícióban irányítja az országot és védelmezi saját érdekeit. A 2006-os választásokon a szociáldemokrata SPÖ csekély többséggel megelőzte az ÖVP-t: a Néppárt vezetője, Wolfgang Schüssel visszavonult, így végül a szocdem Alfred Gusenbauer vezetésével megalakult a nagykoalíció. Alig két évvel később a Néppárt borította a nagykoalíciót, de az előrehozott választások csak a két nagy párt további népszerűségcsökkenését és a szélsőjobb erősödését hozták magukkal. Az épphogy csak a választók többségének szavazatát birtokló „nagykoalíciónak” így szinte kényszerből kellett tovább kormányoznia, immár a bécsi városi hivatalnokból kancellárrá avanzsált szocdem Werner Faymann vezetésével.

Az utóbbi öt évben ennek a nagykoalíciónak kellett megküzdenie a gazdasági válsággal: az elmúlt időszak európai mainstreamjével szemben az állami és költségvetési pénzcsapok kinyitását választották megoldásként – persze könnyű ezt tennie egy kőgazdag országnak –; és a kísérlet bevált, Ausztria nagy megrázkódtatások nélkül vészelte át a legnehezebb időket. A gazdaság és a pénzügyi rendszer stabil maradt, miközben igen alacsony a munkanélküliség (6,9 százalék). Igaz, az államadósság a GDP 74 százalékára nőtt, de ezt még elbírja Ausztria. Egyeznek a két párt nézetei Európa ügyében: pró-EU és pró-euró mindkettő, sőt, az ő vezetésükkel Ausztria minden bizonnyal egy esetleges mag-EU-ba is belépne. Persze nincs teljes egyetértés a politikai kényszerházasság felei között. A közösen véghezvitt, sikeresnek mondható gazdasági válságkezelés mellett alapvető gazdaságpolitikai nézeteltérések (szocdem adóemelési és néppárti adócsökkentési elképzelések), a mindkét pártot sújtó korrupciós ügyek és a két párt közötti, hagyományos kultúrharcok nehezítették a közös kormányzást.

Az időközben ötévessé nyújtott parlamenti ciklus végén a szocdemek ismét Faymannal vágtak neki a választásoknak. Az első helyre törekvő konzervatív Osztrák Néppárt Michael Spindelegger pártelnök-külügyminiszterrel az élen mérette meg magát. A Zöldek Eva Glawischnig-Piesczekkel igyekeztek valódi középpárttá nőni. Nagyobb volt az átrendeződés az osztrák politikai élet (szélső)jobbján. Míg a fiatalos, feltörekvő politikus imázsát ápolni igyekvő Heinz-Christian Strache vezetésével a Szabadságpárt ott lihegett a két nagy párt nyakán, az időközben elhunyt Jörg Haider magánpártjakánt funkcionáló Szövetség Ausztria Jövőjéért (BZÖ) eltűnt a süllyesztőben.

Főleg a radikális jobboldal szavazótáborából és más elégedetlen társadalmi rétegekből nyert viszont támogatást a Team Stronach, a Frank Stronach osztrák-kanadai üzletember famulusaiból álló új politikai erő. Stronachék az EU-szkepticizmus új hullámát követve liberális, libertárius, piacpárti politikákat kevernek jó adag unió- és euróellenes populizmussal. A hagyományosan terjedelmes bürokráciával működő és a jóléti rendszert magas adóztatással fenntartó Ausztriában a bürokrácia csökkentésével és egykulcsos adó bevezetésével kampányolnak. Újra bevezetnék a schillinget is. A több mint nyolcvanéves Frank Stronach igazi self-made man: az osztrák munkáscsaládból származó, az ötvenes években Kanadába kivándorló Stronach iparmágnássá küzdötte fel magát, és még Kanadában is kipróbálta magát a politikában, mielőtt élete igen aktív alkonyán visszatért hazájába. A 2012 őszén alakult Team Stronach átülő képviselők révén máris képviselteti magát a parlamentben, és befutónak számított a vasárnapi választásokon. A szintén újonnan alapított NEOS nevű liberális párt a küszöbön táncolt a választások előtt.

A vasárnapi választások eredményeiben várható papírformák keveredtek nagy meglepetésekkel. Ugyan az előző választásokhoz hasonlóan a szocdemek végeztek az első (27,1%) és a Néppárt a második (23,8%) helyen, ez az eredmény mindkét pártnak történelmi mélypontot jelentett: a két egykori tömegpárt éppen hogy csak meg tudta szerezni a szavazatok többségét. A radikális jobboldali Szabadságpárt 2008-hoz képest 4%-kal növekedve majdnem utolérte a konzervatív Néppártot (21,4%); a Zöldek csekély mértékben javítottak (11,4%). Az ex-haideri BZÖ kiesett a szövetségi parlamentből, bejutott viszont új erőként a Team Stronach (5,8%) és a liberális NEOS (4,8%).

Bár az első hírek és a papírforma alapján a sorban harmadik szocdem-néppárti nagykoalíció megalakulása várható, elsősorban éppen a két régi nagy pártnak kell elgondolkodnia a választások eredményein. A Schüssel utáni korszakban nincs egyetlen nagy formátumú államférfi sem Ausztriában: mindkét nagy pártban belterjesen kinevelt, szürke eminenciások forgolódnak a vezetés körül. A karakteres arcél nélküli két „néppárt” az elmúlt években nem tudta egymást legyőzni, és nem volt képes visszanyerni a régi idők támogatottságát sem a kis pártok rovására. Betokosodott kormányzásukkal, unalomig ismert hatalomtechnikai megoldásaikkal és klientúrarendszerükkel oda jutottak, hogy minden második osztrák választópolgár az ő mainstreamjükkel különböző okokból szemben álló pártokra szavazott, szélsőjobbtól a zöldeken és az EU-szkeptikusokon át az újliberálisokig.

Az osztrákoknak láthatóan változásokra és új gondolatokra, friss elképzelésekre van igényük. Ha a nagy néppártok nem tudnak megújulni, ha nem tudják a szerteágazó és egyre radikalizálódó politikai törekvéseket valahogy becsatornázni vagy megszelídíteni, legközelebb tényleg eltűnhetnek a süllyesztőben.