A szerző a Mandiner főszerkesztő-helyettese, külpolitikai újságíró

Hétpárti parlament, keserédes szocdem győzelemmel, jobboldali összeomlással és két új protestpárttal: a botrányokkal tarkított évek után a cseh választók kiábrándultsága tükröződik az előrehozott parlamenti választások eredményében. Mindez azt is előrevetíti, hogy Csehországban tovább erősödik az euroszkepticizmus.

Ironikus nemzetkarakterológiai túlzással azt mondhatnánk: a csehek tulajdonképpen az 1620-as fehérhegyi csata elvesztése, a nemzeti szabadságjogok felszámolása óta nem hisznek semmiben, legfeljebb saját individuális szabadságjogaik védelmében. Az bizonyos, hogy mélyen ülő okai lehetnek annak: Európa talán legszkeptikusabb népéről beszélünk. Egyrészt a csehek a kontinens legvallástalanabb nemzete; másrészt a csehek jól látható szkepszissel, sőt ellenszenvvel viseltetnek bármely politikai ideológia és bármely nemzeti vagy nemzetek feletti intézménnyel szemben, legyen szó a Habsburgokról, a náci, avagy a kommunista diktatúráról – és mintha ez lenne a helyzet az Európai Unióval is.

A csehek azonban mélységesen kiábrándultak a saját politikai elitjükből is, olyannyira, mintha már nem is igen vennék komolyan a politikát. Ez lehet a magyarázata annak, hogy ez az alapvetően sikeres, az elmúlt két évtizedben jórészt erős gazdasággal, iparral rendelkező nemzet sokszor alkalmatlan vagy legalábbis különös vezetőket választ magának, vagy szavaz be a parlamentbe. Az elmúlt bő húsz év figuráit most nem is húznánk újra elő, koncentráljunk csak az október utolsó hétvégéjén tartott előrehozott választásra, amely tökéletes lenyomata ennek a nemzeti kiábrándulásnak.

E blogon az év elején foglalkoztunk utoljára Csehországgal: akkor a közvetlen elnökválasztás két versenyben maradt jelöltjéről, Karel Schwarzenberg és Miloš Zeman esélyeiről írtunk. A konzervatív-liberális, üzlet- és Európa-párti arisztokrata öregúr és a szocdem körökből érkezett, plebejus, populista, veterán népfi párharca két világot, két Csehországot jelképezett. A csehek számára a nehezebb, de katartikusabb választás lett volna az őket kényelmetlen igazságokkal és újszerű gondolatokkal szembesítő Schwarzenberg. A többség viszont Zemant, ezt a régi, jó elvtársat választotta meg elnöknek.

Zeman utána igen aktívan politizált és központi szerepet játszott a júniusi kormányválság idején is. Petr Nečas 2010-ben megkezdődött jobboldali-konzervatív kormányzását folyamatos feszültségek és botrányok jellemezték. Ez drasztikus véget ért júniusban, amikor is rendőrségi akció indult a kormány ellen különböző korrupciós ügyek gyanúja miatt. Az amúgy sem politikusi tehetségéről és vezetési képességeiről ismert Nečas kormánya és pártja végleg szétesett, és az előrehozott választásokat megelőzően várható volt, hogy a cseh jobboldal súlyos vereséget fog szenvedni. A baloldali gyökerű Zeman elnök és maguk a szocdemek is reménykedhettek abban, hogy a jobboldalt alapjaiban megrázó botrány után könnyű útja lesz a baloldalnak a hatalomba – de tévedtek.

A cseh választók az egész eddigi politikai elitet büntették az 59 százalékos részvétellel lezajlott, október 25–26-ai választásokon: hét párt jutott be a parlamentbe, és egyelőre nem látszik, ki és hogyan tudna többségi kormányt alakítani. A szociáldemokraták, a várakozásoktól elmaradva, alig 20 százalékot szereztek, de a politikai földrengést jól mutatja, hogy ezzel az eredménnyel első helyen zártak. Alig lemaradva mögöttük, közel 19 százalékos eredménnyel a második lett az Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO, csehül: IGEN) nevű, magát centristának, liberálisnak nevező új protestpárt, élén Andrej Babišsal, egy többek között műtrágyagyártással is foglalkozó milliárdos agrárvállalkozóval. Harmadik lett a cseh-morva kommunista párt: a cseh politikai élet örök zárványa nagyot erősödve 15 százalékot kapott. A cseh jobboldal összeomlott: Schwarzenberg TOP 09 pártja 12 százalékra zsugorodott, az eddigi vezető jobboldali erőt alkotó Polgári Demokrata Párt (Občanská demokratická strana, ODS) mindössze 7, a kereszténydemokraták 6 százalékot szereztek. Bejutott még a parlamentbe a félig japán származású Tomio Okamura turisztikai nagyvállalkozó új protestpártja, a Közvetlen Demokrácia Hajnala (Úsvit přímé demokracie, UPD) nevű, korrupció- és nepotizmusellenes jelszavakkal házaló formáció.

A nagypolitikusok és politikai stratégáik törhetik a fejüket: az első helyezett szocdemeknek a kommunisták, az új populista protestpártok és a bukott jobboldal pártjai közül kellene koalíciós tárgyalópartnereket választaniuk – már ha akarnak, és ha van erre egyáltalán fogadókészség.

Bohuslav Sobotka szociáldemokrata pártelnök azt mondta, hogy a jobboldali ODS és a TOP 09 pártokon kívül mindenkivel tárgyalni akarnak a jövőbeni kormányról. A mindig stabilan 10 százalék fölötti támogatottságú kommunista párt sokáig karanténban volt a rendszerváltás után, de egyes régiókban most már együtt kormányoznak a szocdemekkel. A kommunisták szívesen ajánlkoznak a szociáldemokratáknak, de egy kommunista részvételű kormányalakítás 2013 Közép-Európájában mégis elég súlyos üzenet lenne a nagyvilágnak. A protestpártok (ANO és UPD) kezdettől a politikai establishment kritikájára építették létüket és érték el sikereiket, de a szocdemek elkezdtek az ANO felé tapogatózni. A jobboldali-konzervatív pártokból nem kérnek a szocdemek, de nem zárható ki, hogy a kereszténydemokraták bizonyos feltételek mellett hajlandóak lennének támogatni a szocdemeket – ami főleg Csehország nemzetközi megítélését erősíthetné a politikai földrengés után.

S ha már nemzetközi kitekintés: az amúgy is meglehetősen EU-szkeptikus Csehországban kiszámíthatatlanná vált, mi is várható Prágától az új politikai felállásban. Mit kezdenének a – nem túl hangosan – pró-EU szocdemek a rendszer- és világrendkritikus kommunistákkal vagy a mindenkori néphangulatra építő új populistákkal? A polgári demokraták legalább kiszámíthatók voltak a maguk szoft euroszkepticizmusával. Az orbáni politizálást explicite példaként emlegető szocdemek és a – sokszínűen – szkeptikus politikai vetélytársaik által fémjelzett Csehország bizonytalansági tényező lesz az EU jelenlegi válságában és a jövőjéről szóló vitákban.  Az euró bevezetését pedig Lengyel- és Magyarországhoz hasonlóan továbbra sem fogják elsietni.

A bizonytalanság a választások utáni napokon rögtön tovább fokozódott. Maga a győztes szocdem párt rendült meg, az egymással vitázó vezető politikusai két csoportra szakadtak, és külön-külön jelentették be az ANO-val való tárgyalásokat. Az ANO és a kereszténydemokraták erre tudatták: kivárnak. Ha végül nem tud parlamenti többséget maga mögé állítani a szocdem párt, megpróbálkozhat még a kisebbségi kormányzással, de ez – tekintettel a felfordult, kiforratlan új pártpolitikai felállásra – nem sok reménnyel kecsegtet. Ha minden kötél szakad, újra Miloš Zeman államfőhöz kerülhet a labda, akit nem kell félteni, szívesen élni fog egyre csak bővíteni kívánt politikai hatalmával.