A szerző közgazdász, újságíró, e blog szerkesztője

Angela Markel Donald Tuskot látná szívesen az Európai Bizottság következő elnökeként, legalábbis erről szólnak az utóbbi napok sajtóértesülései. Milyen esélyei lehetnek a lengyel miniszterelnöknek, és uniós pozícióba helyezése miként hatna Magyarországra?

Eddig francia, luxemburgi, olasz és portugál elnököt neveztek ki az Európai Bizottság élére a térségünkben lezajlott rendszerváltás óta – a következő elnök viszont először kerülhetne ki Kelet-(Közép)-Európából. Az értesülés, amely szerint Merkel a lengyel miniszterelnökre bízná ezt a feladatot 2014-től, még azelőtt napvilágot látott, hogy José Manuel Barroso jelenlegi elnök szeptember 12-én elmondta „föderációs” beszédét. Barroso a következő uniós parlamenti választásokat azzal is „európaizálni” kívánná, hogy azt javasolta az európai pártcsaládoknak, listájuk élére azt a politikust állítsák, akit az unió kulcsintézményének élére jelölnének. Eddig ilyenről szó sem volt; a pártlistákat mindig helyi politikusok vezették, a Bizottság elnökének személyéről pedig a nagy államok állapodtak meg.

Az EP-választás még odébb van (2014 tavasza), az új bizottsági elnök jelölése pedig csak ez után várható, így van még idő találgatni, ki lenne alkalmas jelölt a Barroso utáni Bizottság élére. A konzervatív-liberális Donald Tusk elnöki jelölését támogató, a Bizottság közösségi oldalán futó facebook-profil tavaly december óta létezik, igaz, kevés rajongóval, és különösebb aktivitás nélkül. Az új elnök jelölése nem mozgatja meg a kontinens közvéleményét, ami persze nem újdonság; az emberek politikai aktivitása uniós ügyekben a válság hatására még a korábbi nem túl nagy pörgéshez képest is alábbhagyott.

Ettől még az EU, s benne Magyarország sorsa szempontjából fontos kérdés, ki lesz az integráció (egyik) első embere. Tusk összeurópai, regionális és magyar szempontból is jó választásnak tűnik. A lengyel kormányfő meggyőződéses Európa-párti; ebbéli megnyilatkozásai nemcsak elődjével, az ultrakonzervatív, Európa- és németellenes Jaroslaw Kaczynskyvel szemben kontrasztosak, de egész Közép-Európában is a legmarkánsabbak. „A válságra több Európa a válasz” – mondta Tusk 2011 nyarán, amikor országa átvette az EU féléves soros elnökségét. A több Európa szavai szerint nagyobb szabadságot, jólétet, biztonságot és szolidaritást hoz a kontinens lakóinak. Azt is megjegyezte, hogy a „lengyelek hisznek Európában”.

A brit mintára euroszkeptikus cseh politikusoktól aligha lehet hallani ezeket a szavakat; Csehország, Nagy-Britannia mellett, ki is maradt a szorosabb gazdaságpolitikát célzó fiskális paktumból, amelyet így 25 ország írt alá idén márciusban. A populizmus által megkísértett szlovák és magyar kormányfő, és e két ország politikai elitjének jelentős része pedig az EU-t inkább pénzkiadó automatának tartja, mintsem a szabadság és a szolidaritás letéteményesének. Orbán Viktor és Robert Fico sem riad vissza az EU-ellenes kijelentésektől, amikor politikai érdekük úgy kívánja. Manapság, míg Magyarországon keleti, addig Lengyelországban nyugati szél fúj.

Tuskot mégsem elsősorban európai elkötelezettsége teszi alkalmassá arra, hogy a Bizottság elnöke legyen. Az esélyesek között még találunk jó néhány Európa-párti politikust: Vivien Reding alapjogi biztostól kezdve – ő is első lenne, az első nő a Bizottság élén – Mario Monti olasz kormányfő és volt bizottsági tagon keresztül Olli Rehn pénzügyi biztosig, és nem kizárt az sem, hogy Barrosót harmadik ciklusra jelölik.

Tusk elsősorban fél évtizedes kormányfői teljesítménye alapján válhat méltóvá arra, hogy Európa egyik első számú irányítója legyen. Lengyelországban a múlt év őszén tartottak parlamenti választást, és Tuskot – először a rendszerváltás óta eltelt huszonkét évben – újraválasztották; a következő voksolás 2015-ben lesz.

A lengyel gazdaság – sajnos éles ellentétben a magyarral – igen jól teljesített az elmúlt évtizedben. Lengyelország az egyetlen állam a 27 tagú EU-ban, amely a válság öt évét megúszta recesszió nélkül. A régóta folytatott fegyelmezett költségvetési politika meghozta a gyümölcsét, mert amikor 2008–2009-ben számos európai gazdaság a padlóra került, Lengyelországban – tankkönyvszerűen – lehetett élénkítő, a költségvetési csapokat óvatosan megnyitó gazdaságpolitikát folytatni. A 2007-es államháztartási hiány alig 2 százalék volt, ami a befektetők részéről bizalmat ébresztett az ország iránt. A válság évei alatt aztán a deficit – a recessziót megelőzendő – 7 százalék fölé kúszott, de idén már ismét 3 százalékos lesz. Az adekvát gazdaságpolitikai eszközök alkalmazásával, no meg a viszonylag nagy belső piac adta lehetőségekkel Varsó még 2009-ben is el tudta kerülni a gazdasági visszaesést. Tavaly aztán a GDP-növekedés 4 százalék fölé emelkedett, és idén ugyan 3 százalék alá esik, de a hat legnépesebb uniós ország közül még így is Lengyelország gyarapodik a leggyorsabban.

Lengyelország az idén már meg fogja előzni Magyarországot, ami az egy főre jutó nemzeti jövedelmet illeti. Eközben a varsói kormány a költségvetési kiadásokat tovább csökkenti, és további piaci reformokat vezet be: a nyugdíjkorhatárt 67 évre emelik, és 2015-ig 1 százalékra viszik le az államháztartás hiányát. A befektetői környezet Lengyelországban mára lényegesen vonzóbb lett, mint Magyarországon. A Világbank egyik közgazdásza szerint a potenciális termelékenységnövekedés Európa „ázsiai tigrisévé” teheti Lengyelországot.

Ha Tusk lenne a Bizottság következő elnöke, az térségünk felértékelődését jelenthetné. Újabb lökést adhatna az integráció mélyítésének, a fenntartható és növekedésbarát gazdaságpolitikának, és talán kifoghatná a szelet az európai periférián, így Magyarországon is hódító populizmus és EU-ellenesség vitorláiból.