A szerző a Mandiner főszerkesztő-helyettese, külpolitikai újságíró

Viktorland vagy Viktoristan: az elmúlt időszakban alkalmanként hasonló szójátékokkal és karikatúrákkal lehetett találkozni a nemzetközi sajtóban a Viktorok vezette, nemzetközi kritikák kereszttüzébe került Magyarország, Románia és Ukrajna kapcsán. A vezetők közös keresztnevén és a mindhárom országot folyamatosan érő nyugati kritikák tényén kívül persze nagyon eltérő okok miatt jelenik meg feszültség az adott ország vezetése és az európai intézmények között. Victor Ponta sem érdemtelenül keltette fel a demokrácia éber őreinek figyelmét.

Fiatalemberként „militáns balos”, „szokatlanul arrogáns és szabályokkal nem törődő” – sorakoznak Victor Ponta ismerőinek megjegyzései Románia fiatal miniszterelnökéről a European Voice egyik tavalyi cikkében, melynek már a címe („Agressive Opportunist”) sem finomkodik Pontával. A jogász végzettségű, a büntetőjogot sokáig oktató és kutató, korrupciós és pénzmosási ügyekben (pl. Phare-pénzek elsíbolása) korábban ügyészi feladatokat is vállaló Victor Ponta életrajza alapján – papíron – hűvös technokrata is lehetne a fél- és alvilággal átszőtt román politikában. Valójában viszont alapos források utalnak arra, hogy korrupcióellenes karrierjét is saját machinációira használta fel. Ponta életrajzának egyik homályos pontjára pedig csak miniszterelnökké választása után derült fény: plagizálta a doktorija jelentős részét. Talán a gyors politikai karrier megalapozására fordíthatta inkább az idejét. 2002-től ugyanis a Román Szociáldemokrata Párt (PSD) tagja, majd parlamenti képviselője, 2010-től a párt elnöke lett; 2011 és 2012 között pedig rapid politikai szervezkedéssel, az Ungureanu-kormány lemondása után Románia miniszterelnöki székéig jutott – választói felhatalmazás nélkül, hiszen volt kormánypárti képviselők átállásával választották kormányfővé. Victor Ponta innentől kezdve kőkemény erőpolitizálással vette fel a harcot Traian Basescu államfővel a hatalmi elsőbbségért, miközben a saját szája íze szerint a lehető legrövidebb idő alatt a lehető legtöbb román közéleti sakkfigurát a sajátjaira akart cserélni.

Ponta fő célja Basescu elnöki székből való elmozdítása volt, ennek elérése érdekében keresztülgázolt az egész román alkotmányos rendszeren. Az eljárást Monica Macovei volt román igazságügy-miniszter és emberi jogi aktivista (ma néppárti EP-képviselő) nemes egyszerűséggel államcsínynek nevezte. Ponta gyorsan keresztülvert jogszabályok alapján kezdeményezte Basescu felfüggesztését. Kormánya sürgősségi rendeletekkel akart nagyobb mozgásteret kiharcolni a játszmához – az egyik rendelettel az alkotmánybíróság előtt a rendeleteket megtámadni képes ombudsmant váltotta le. A román parlament két házának elnöke is repült, csakúgy, mint a köztévé és -rádió vezetői. Mivel ezt a felfüggesztési határozatot elkaszálhatta volna az alkotmánybíróság, így a testület ezzel kapcsolatos ellenőrzési jogát megvonták. Ezzel párhuzamosan a kormányfő plágiumügyét vizsgáló bizottságot ülésezése idején feloszlatta az oktatási miniszter, aki aztán egy immár a saját hatásköre alatt működő tanácsnak adta a vizsgálatot, amely kimondta, hogy Ponta nem követett el plágiumot. Közben egy harmadik, a Bukaresti Egyetem által felkért független bizottság szerint viszont a doktori egyharmada ténylegesen plágiumnak minősült. Ezt Ponta egyszerűen „politikai döntésnek” nevezte. 2012 júliusában a parlament felfüggesztette Basescut, de a leváltására kiírt július végi népszavazás (a százezres nagyságrendű csalások ellenére) nem érte el az érvényességi küszöböt. Ponta még küzdött az eredmény ellen, de végül beletörődött Basescu visszatérésébe.

Hogy mit tudott tenni a Ponta-kormányzás vadhajtásaival az Európai Unió? Barroso bizottsági elnök a Ponta-féle egész pályás letámadás után néhány nappal találkozott a román miniszterelnökkel, ahol arról beszélt: a romániai történések megingatták a Bizottság és az Európai Unió bizalmát, és egy sor vitatott lépés visszavonását követelte. Ponta akkor írásban tett ígéretet arra, hogy a Brüsszelben aggodalmat okozó rendelkezéseket visszavonja vagy módosítja; otthon viszont Basescut, más belső ellenfeleket és a külföldet okolta a konfliktusokért. Az európai vezetők alapvetően erős aggodalmaikat fejezték ki a fejlemények ügyében, viszont Hannes Swoboda, az európai szocialisták vezetője megvédte Ponta akcióját. A vitában előkerült a lisszaboni szerződés hetes cikkelyének, az Európai Tanácsban való szavazati jog felfüggesztésének a lehetősége is, ezzel azonban végül nem élt az EU.

Az alkotmányos rendet és Románai nemzetközi megítélést felforgató ámokfutás ellenére Ponta és pártszövetsége példátlan sikert ért el a decemberi választásokon: alkotmányozó kétharmados többséghez jutottak. Pontáék jogállam-átalakítási dühe azóta viszont csillapodott – főleg a valódi mozgástér hiánya miatt. Románia ugyanis nagymértékben ki van szolgáltatva a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF), az ország folyamatos megszorítások alatt áll, az IMF-program előrehaladását rendszeresen vizsgálják. Miután Ponta és Basescu megegyezett a békés együttműködés szabályaiban, Basescu most már valószínűleg kitölti 2014-ig szóló második (és egyben utolsó) ciklusát. Sajnos ez a lefojtottan feszült időszak alkalmassá vált arra, hogy a román politikában megint elővegyék a magyar kártyát, például az elmúlt hónapokat végigkísérő székelyzászló-konfliktus formájában. 2013 első hónapjai emellett a román igazságügyi reformokról szólnak. Március utolsó napjaiban kiderült: Ponta miniszterelnök – mint egyúttal ideiglenes igazságügyi miniszter – tenne javaslatot az új főügyész és az Országos Korrupcióellenes Igazgatóság (DNA) vezetőjének személyére, igaz, legalább már egyeztet erről Basescuval. Pontáéknak azt is le kellett nyelniük, hogy újból elhalasztják Románia schengeni csatlakozását, ami nem volt független a Ponta akciói miatt elszenvedett nemzetközi reputációvesztéstől.

Ne feledjük: Ponta a tavalyi év folyamán még választói felhatalmazás nélkül gyalogolt végig a román államrenden, és kevés választotta el a totális belpolitikai győzelemtől. A decemberi választásokon viszont megkapta a választók széles rétegeinek támogatását. Így valószínűsíthető, hogy a Romániában egyébként nem gyakorta előforduló stabil és kiszámítható parlamenti többség élén fogja az immár a románok és az EU által is megismert vaskézzel irányítani a kelet-balkáni országot – és a kormányzati ciklusa még csak most kezdődött. Lesz még dolga tehát Pontával az európai közösségnek, ahol már tudják, hogy a kritikus szavak nem elegendőek. A kettős mérce hanyagolásával, helyette egységes és szigorú mérce alkalmazásával, közelről monitorozva kell Brüsszelnek és az európai vezetőknek figyelniük Bukarest lépéseit. Ha egy „agresszív opportunistával” van dolga az embernek, akkor nem lehet megadni neki azt a bizonyos lehetőséget...