(A szerző európai unió szakirányos hallgató.)

Április 16-a, szombat. Öltönyt és kosztümöt viselő fiatalok várakoznak türelmetlenül a Corvinus Egyetem második emeletén. Elegáns öltözetükből kiindulva a be nem avatottak talán azt hihetik, hogy vizsgára készülnek. Minden az egyetemi életben kicsit is jártas egyén azonban tudja, hogy a félév ezen időszakában még nincsen vizsga. Nappali tagozatosak lévén pedig a szombati tanóra sem jöhet szóba. Vagy mégis?

A Közgazdaságtudományi Kar tanulmányi dékánhelyettesének, Nagy Sándor Gyulának, valamint a Negotiation Moot Egyesületnek köszönhetően a Budapesti Corvinus Egyetem 33 hallgatójának lehetősége nyílt megtapasztalni, hogyan is működik az Európai Uniós döntéshozatal. Tehették mindezt egy tanóra keretén belül, mely a megszokott tanítási renddel ellentétben három kemény munkával töltött szombatot, valamint a felkészüléshez szükséges hosszú órákat emésztett fel. Mint a játék résztvevője, a 33 diák egyikeként bátran kijelenthetem, hogy minden egyes munkával és felkészüléssel töltött perc busásan megérte.
A szimuláció célja az Európai Unió 2012-13-as költségvetésének újratárgyalása volt. 3 fős csapatokban, tagállamok bőrébe bújva mérettethettük meg magunkat. Hogy a kompromisszumos megoldás súlyának fontosságát érezzük, a játék szabályainak értelmében az egyedüli vétó azonnali kiesést jelentett. Vagyis a szimuláció során bármely költségvetés-módosítási javaslatról szóló szavazáson az egyedüli ellenszavazás a versenyből történő azonnali kizárást vont maga után az adott csapat számára.
Felkészülés
A verseny alapvetően 3 feladatkört ölelt fel. Egyrészt, meg kellett érteni a 2007-2013 pénzügyi keret költségvetésének felépítését, és egy 7-10 oldalas, úgy nevezett „pozíciópapír” formájában meg kellett határozni a választott tagállam szempontjából fontos költségvetési tételeket és azok miértjét, továbbá, hogy az adott költségvetési tételt és a költségvetés nagyságát az adott tagállam csökkenteni, avagy növelni kívánja. A feladat első ránézésre egyszerűnek tűnhet, azonban komoly kutatómunkát igényelt: hosszú könyvtárban töltött órák, a költségvetés szerkezetének és egyes alfejezeteinek tartalmáról szóló mélyreható elemzések, uniós honlapok böngészése és a napi sajtó átnyálazása következett. A Svéd delegáció pozíciópapírjának megírásához (minthogy Svédország volt az általunk választott tagállam, amelynek képviseletében aznap eljártunk) elsősorban a svéd soros elnökség prioritásai (2009. július 1-től 6 hónapon keresztül) valamint az Európai Bizottság „A költségvetés reformja, változások Európában” című közleményében feltett kérdésekre adott 2008-as tagállami válaszok szolgáltak alapul.
Ahogy azonban említettem a verseny alapvetően 3 részből épült fel, és a kutatómunka saját tagállami súlyaink meghatározásával még közel sem ért véget. Ha kihívás volt magyarként egy teljesen más érdekeket képviselő tagállam bőrébe bújni, akkor képzeljük el milyen nehéz lehetett ezt az összes tagállammal megtenni. Egy jó tárgyalófél ugyanis tudja, hogy a csata megnyeréséhez egy valami még fontosabb saját érdekeink ismeretén túl: az ellenfél érdekeinek ismerete, és azok miértje, na és persze a jó tárgyalástechnika. Mi sem bíztuk hát a véletlenre, egytől-egyig mélyrehatóan áttanulmányoztuk a többi tagállam egyes költségvetési tételekről vallott nézeteit, a potenciális szövetségeket és a tárgyalás során követhető esetleges stratégiákat. Felmértük mely tagállamok személyében és milyen területeken számíthatunk szövetségesekre, és előre megválaszoltuk a szembenálló felek nekünk feltehető kérdéseit, ellenérveit.
Verseny
A harmadik és egyben talán legtöbb kihívást jelentő rész maga a szimuláció volt. Izgalmunkat ezzel kapcsolatban tovább tetézte az a szimuláció előtt pár nappal korábban érkezett hír, miszerint a zsűriben ott lesznek a magyar elnökség brüsszeli és budapesti szóvivője illetve a Bizottság budapesti képviseletének vezetője. Nyilvános esemény volt, kamerák kereszttüze, TV, rádió.
Taktika
A tárgyalások során taktikánk elsősorban az volt, hogy valamiféle közvetítő és közelítő funkciót lássunk el a két egymástól határozottan elhatárolódó tagállami szövetség között (nettó befizetők és haszonélvezők). Hasonló szerepet igyekeztünk meg betölteni, mint maga a soros elnökséget ellátó Magyarország. Annyi különbséggel, hogy míg Magyarország a nettó haszonélvezői oldalról közelített, addig mi a nettó befizetői szemszögből. Mindkét fél viszonylag sokáig és eltökélten ragaszkodott saját álláspontjához, nekünk pedig alapvetően nem állt érdekünkben a németek vezette csoportosulást elsőként kompromisszumra és érdekeik lejjebb adására késztetni, hisz bármi, ami a németeknek, hollandoknak, briteknek elfogadható volt, az számunkra is jó volt. Ugyanakkor igyekeztünk a másik tábor résztvevőinek szintén szélsőséges álláspontját egy mindenki által elfogadhatóbb középutas megoldás felé terelni. Érthető és várható módon természetesen a Versenyképesség, Kohézió és Közös Agrárpolitika alfejezetek voltak a legnagyobb viták forrásai.
Úgy vélem, hogy taktikánk sikeressége elsősorban abban rejlett, hogy erőinket megosztva, mindkét alkalmi szövetség tárgyalásain párhuzamosan jelen voltunk, így folyamatosan volt információnk arról, hogy a felek a tárgyalási folyamatban hol állnak. Elkötelezni pedig egyik csoport javaslata mellett sem köteleztük el magunkat addig, míg azt delegációs szinten, közösen meg ne beszéltük volna. Ami még véleményem szerint ugyancsak hozzájárult a sikeres tárgyalási folyamathoz az az volt, hogy mindvégig igyekeztünk tárgyilagosan, elsősorban uniós szemszögből érvelni, semmint annak tagállami fontosságát hangsúlyozni, jóllehet a háttérben mindvégig szem előtt tartottuk egyéni érdekeinket is. Hajlandók voltunk olyan áldozatokat hozni egyes tételek növelését vagy csökkentését illetően, amelyek mindkét fél érdekeit - ha nem is mindig egyenlő mértékben, de egymáshoz mindenesetre közelítve - kielégítették.
Már sokat hallhattunk és olvashattunk arról, hogy mennyire nehéz egy 27 tagú integrációban kompromisszumos megoldásra jutni. A Negomootnak köszönhetően mi meg is tapasztalhattuk, hogy mennyire is nehéz feladat ez. 27 egymásnak feszülő érdek kompromisszummá formálása cseppet sem olyan könnyű feladat, mint amilyennek elsőre látszik. Komoly stratégiai, taktikai játék ez, amelyben sosem az számít, ki a nagyobb, kinek van tagállami szinten több hatalma, hanem, hogy ki bír több szövetségest maga mellé állítani. Az Európai Uniót lehet szidni olykor-olykor lassú, vontatott döntéshozatali folyamataiért, azonban úgy gondolom, hogy aki ezt teszi, az nem látja igazán azt, hogy egy erős integráció mibenlétét a közös célok, a közösen meghozott és mindenki által elfogadott kompromisszumos megoldások jelentik. Ez pedig valóban időigényes.
Véleményem szerint az Európai Uniót lehet szeretni vagy nem szeretni, az azonban bizonyos, hogy nem ismerni felépítési struktúráját, döntéshozatali folyamatait egyszerűen az alapműveltség hiánya.