tagokvagyunk

Nehezen "bírják idegekkel" az Európai Központi Bank vezető német tisztviselői a frankfurti pénzintézetben rájuk nehezedő nyomást. Idén már két kulcspozíciót betöltő pénzügyi szakember, Axel Weber és Jürgen Stark is a távozott az EKB-től. Weber, az EKB elnöki székének egykori várományosa, illetve az uniós jegybank főközgazdásza, Stark is azzal sokallt be, hogy bizonyos tagállamok egyre gátlástalanabbul igyekeznek beleszólni a pénzintézet működésébe. A probléma ugyanakkor korántsem értelmezhető pusztán az új helyzetekhez alkalmazkodni képtelen, fafejű német banktisztviselők duzzogásaként. A személyes ellentétek valójában a lassan az egész euróövezetet élesen megosztó központi kérdés lecsapódásai: mekkora és milyen szerepet kaphat az EKB a válság kezelésében.

(A szerző a újságíró, a Világgazdaság munkatársa.)

Mintha az intenzíven ápolt édes fia vastüdejébe rúgott volna egyet apja, amikor Jacques Delors a Telegraph egyik decemberi számának azt nyilatkozta: az euró a kezdetektől elhibázott volt. Kérdés, bölcs dolog-e a monetáris unió atyjának tartott, 86 éves politikus részéről ilyen kemény szavakkal ostorozni egyik fő művét.

Roppant feladat előtt állnak a kettős uniós válságcsúcsra készülő európai vezetők. A vasárnapi és szerdai találkozótól azt várják a befektetők, az EU-n kívüli nagy nemzetgazdaságok, a közvélemény és még ki tudja, hogy ki mindenki, hogy varázsütéssel tegyen rendet az érdekellentétek átláthatatlan szövevényében. Az euróövezeti hitelválságban immár nemcsak az eladósodott déli államok állnak szemben az őket kényszerűen kisegítő gazdag északiakkal, de a bankok a politikai vezetőkkel, és Németország Franciaországgal is. Az óriási elvárások pedig, amelyeket nagy erővel, de csekély sikerrel igyekszik tompítani a berlini kabinet, magukban hordozzák az óriási csalódás veszélyét is, ami legkésőbb a csütörtöki tokiói tőzsdenyitáskor éreztetni fogja hatását.

Megy a horvát, a bosnyák meg a szerb... Istenem, hány vicc kezdődött így nagyanyám gesztenyefája alatt! A kis asztalnál mindig ült valaki, aki éppen csak egy kávéra ugrott be, mert amúgy siet, de a legújabb viccre persze volt idő. Magyarok, szerbek, montenegróiak szórták egymásról a vicceket az asztalnál, én meg kölyökként együtt nevettem velük, mutatva, hogy képben vagyok, bár sokat közülük csak évek múltán értettem meg. El kellett ahhoz mennem felnőtt fejjel is Montenegróba, hogy lássam: színigaz, amit a gesztenyefa alatt mondtak róluk.