A szerző elemző

Brüsszel soha nem ijedt meg a merész, akár nyilvánvalóan teljesíthetetlen határidők megnevezésétől. Elég csak a különböző nagybetűs „stratégiákban” megfogalmazott céldátumokra gondolni, amikor egy szocialista tervgazdasághoz hasonlóan próbálják meg előírni, hogy egy adott időpontig mennyire legyen versenyképes, fejlett, nyitott stb. az EU gazdasága. Úgy tűnik, az új uniós szuper-bankfelügyelettel is ez a helyzet.

A júniusi EU-csúcson született elhatározás értelmében az Európai Bizottság (EB) ősz elejére rukkol elő az erre vonatkozó konkrét javaslattal, és az új felügyeletnek a tervek szerint 2013 elejére már fel is kellene állnia. A gond mindezzel csupán az, hogy egyelőre szinte csak kérdések sorakoznak az új hatóság működése kapcsán.

Az új bankfelügyelet ötlete arra vezethető vissza, hogy Németország kizárólag ennek kikötése mellett volt hajlandó beadni a derekát a bajba került nagybankok uniós finanszírozásának kérdésében. Az új állandó pénzügyi stabilizációs mechanizmus, az ESM (European Stability Mechanism) eredetileg csak a tagállamok megsegítését szolgálta volna. A legutóbbi spanyol bankmizéria kapcsán azonban egyre nagyobb nyomás nehezedett az eladósodott latin tagállamok részéről Berlinre annak érdekében, hogy az ESM eszközeit közvetlenül a pénzintézetek megsegítésére is fel lehessen használni. A németek hagyományosan ellenezték ezt a megoldást, és végül csak az új közös bankfelügyeleti szerv felállításával együtt voltak hajlandók megkötni ezt a kompromisszumot.

A szeptemberig kidolgozandó javaslat felett az uniós biztosok egész hada bábáskodik. A munkacsoportban ott van José Manuel Barroso bizottsági elnök, Olli Rehn pénzügyi és Michel Barnier belső piacokért felelős biztos. A hangadó a francia Barnier, akinek elképzelései eltérnek Berlin és az Európai Központi Bank (EKB) álláspontjától is. A piaci biztos ugyanis a már meglévő, londoni székhelyű Európai Bankhatóság (European Banking Authority, EBA) vezetésével képzelné el az új felügyelet működését, és ebben a modellben a frankfurti EKB szakembereinek csupán alárendelt, bedolgozói szerep jutna.

A dolognak több szépséghibája is van. Egyrészt az EBA piaci hírnevét alaposan megtépázta a legutóbbi, kaotikusan végrehajtott uniós banki stresszteszt, amely azt sem volt képes jelezni, hogy milyen katasztrofális helyzetben van a spanyol pénzügyi rendszer. Éppen ezért Angela Merkel német kancellár és Mario Draghi EKB-elnök véleménye is meglehetősen tömör a kérdésben: az EBA alkalmatlan a feladatra. Másrészt pedig elég nehezen képzelhető el egy olyan felállás, hogy a még mindig az egyik, ha nem a legfontosabb uniós intézménynek tartott EKB tisztviselői csupán bedolgozzanak egy általuk komolytalan „sóhivatalnak” tartott hatóságnak. Röviden: a vállalkozásra már a tervezés megkezdésének pillanatában az uniós bürokrácia súlyos belső hatalmi harcának árnyéka vetül, elsősorban Brüsszel és Frankfurt között.

Ráadásul korántsem ez az egyetlen kemény vitapont. Németország és az EKB vezetősége például azt szeretné, ha csak a 25 legnagyobb európai pénzintézetre terjedne ki az új felügyelet hatásköre. Ezzel szemben a francia központi bank elnöke, Christian Noyer és a szintén francia Barnier az összes hitelintézetet bevonná a hatáskörébe. A 25 legnagyobbra koncentráló álláspont ellen szól egyébként az a felvetés, hogy a spanyol takarékpénztárak körüli mostani problémákat az új hatóság sem tudta volna kezelni.

Ha végül sikerül is az EKB alá rendelni az új szervet, akkor is kellemetlen összeférhetetlenségi problémák merülhetnek fel. Például az, hogy miként egyeztethető össze az EKB autonómiájával, kormányoktól való függetlenségével az új feladattal járó politikai elszámolási kötelezettség. Hiszen részben a bankfelügyelet munkájától fog függeni, hogy milyen pénzügyi mentőakciókra költik el az európai adófizetők pénzét.

Mindezek fényében enyhén szólva is ambiciózus célkitűzésnek tűnik a bankfelügyelet felállítására megadott 2013 eleji céldátum. Az EU ugyanis ennél sokkal kisebb jelentőségű irányelvek kapcsán sem volt képes néhány hónap alatt dűlőre jutni. Akkor mégis mire lehet számítani egy olyan ügynél, amely meghatározó lehet az euróövezet pénzügyi szektorának jövőjére nézve?

És mi van az amerikai példával? Nos, ami a szövetségi bankfelügyeleti gyakorlatot illeti, nehéz feladat előtt áll az, aki e téren az Egyesült Államok pozitív példájára kíván hivatkozni. Sőt. Az Egyesült Államok leginkább a „hogyan ne csináljunk valamit” példatár főszereplője lehetne. Végül is az amerikai felügyeleti szervek még mindig azon a romhalmazon ülnek, amelyik a 2008-ban kitört pénzügyi válság után maradt vissza, és amely nek a létrejöttében felelőtlen szabályozási politikájukkal vastagon benne voltak e hatóságok maguk is. A tengeren túl elkövetett szarvashibákból az EKB és Brüsszel is tanulhatna.