A szerző közgazdász, újságíró, e blog szerkesztője

Budapesti radarokon Frankfurtból pásztázzák majd a magyar bankrendszert? – a hazai pénzintézetek szempontjából alapvetően ez a tétje annak a folyamatnak, amelyet, némileg félrevezető módon, bankuniónak neveznek, és amelynek első lépéséről december 14-én döntött az Európai Tanács Brüsszelben. A kérdésre a válasz: igen, de… Még nem most, és nem teljes körűen kerül át a magyar bankok felügyelete az Európai Központi Bank (EKB) székházába.

A bankunió első lépéseként elfogadott egységes bankfelügyeleti rendszer (EBR) egyelőre nem érinti Magyarországot, az egy hete elfogadott szabályozás csak az euróövezet 17 tagállamára kötelező. A zónán kívül három ország, az euró alól amúgy is felmentett Nagy-Britannia és Svédország, valamint Csehország már jelezte, hogy nem kíván része lenni az EBR-nek.

Az egységes bankfelügyelet azt jelenti, hogy az eddig nemzeti hatáskörben lévő jogokat ezentúl átruházzák az eurózóna jegybankjára. Korábban nagy vita volt arról, hogy szabad-e a monetáris politikai hatóságot ilyen pótlólagos feladattal ellátni, nem lesz-e összeférhetetlenség a pénzpolitika és a bankszabályozás között. Végül az az álláspont diadalmaskodott, hogy az EKB akkor kaphatja meg ezeket a pótlólagos jogosítványokat, ha elreteszelik a monetáris döntéshozataltól. Minden más megoldás az uniós szerződés módosítását kívánta volna, amit a tagállamok egyelőre igyekeznek elkerülni.

Feleslegessé válnak tehát az euróövezeti országok bankfelügyeletei? Nem teljesen. Nagyjából azt a folyamatot kell elképzelni, amely a monetáris politikai funkciók átruházása során is lejátszódott. Az EKB által gyakorolt közös monetáris politika – például – a német Bundesbankot nem számolta fel, csak az utóbbi intézmény feladatköre lett szerényebb. Ugyanez a holdingszerű formáció reprodukálódik a bankfelügyeletek esetében is: egy központi felügyelet irányítja és utasítja majd a nemzeti „leányfelügyeleteket”.

A következő vitapont az volt, hogy hány bankot érint majd az új szabályozás, itt a megoldás a decemberi brüsszeli csúcs előtti pénzügyminiszteri tanácsban született meg. Azok a bankok kerülnek az új felügyelet alá, amelyeknek a mérlegfőösszege meghaladja a 30 milliárd eurót vagy az anyaország GDP-jének 20 százalékát. (E két követelménynek Magyarországon csak az OTP felel meg.) Ha egy országban egyik kritérium sem teljesül, akkor a legfeljebb három, úgynevezett rendszerkockázatot jelentő pénzintézet kerül Frankfurt hatásköre alá. Ez egy szakértői számítás szerint az 5400 euróövezeti pénzintézetből 187 bankot, és a teljes eszközállomány 92 százalékát jelenti majd. A két szélső pont: egyfelől Franciaország, ahol a banki eszközök 100 százaléka kerül majd az új szabályozás hatálya alá, másfelől Szlovákia és Szlovénia, ahol csak alig több mint a mérlegfőösszeg 50 százaléka. A viszonylag kicsi német Sparkassék fölé nem terjed ki a közös védőernyő. A brüsszeli Bruegel intézet álláspontja szerint a nemzeti felügyelet alatt maradó 10 százaléknyi eszköz is okozhat galibát, a kockázatot tehát nem sikerült teljesen kiiktatni a rendszerből.

De mi a helyzet azokkal az EU-tagállamokkal, például Magyarországgal, amelyek egyelőre nem lépnek be a bankfelügyeleti rendszerbe? Az eddigi gyakorlathoz képest itt is lesz különbség. A leánybankok esetében a nemzeti felügyelet – jelesül Magyarországon a PSZÁF – akcióit vitás kérdésekben nem az anyabankok nemzeti felügyeletei, hanem az EKB bírálhatja majd felül. A végső szót tehát a magyarországi leánybankok esetében is az EKB mondja majd ki.

A mechanizmus legfőbb értelme persze nem a felügyelet, hanem az, ami erre majd ráépül, a közös betétbiztosítás és főleg a bankszanálási mechanizmus. Ez, ha megvalósul, lehetővé teszi, hogy egy közös alapból tőkésítsék fel a romló mérlegű pénzintézeteket. Ez utóbbi két fázis pontos jogi kimunkálására a jövő év első fele áll rendelkezésre, de azt már most lehet tudni, hogy a közös alapba a pénzt végső soron a pénzügyi szektor, és nem a tagállamok adják majd össze. A decemberi brüsszeli csúcson elfogadottak értelmében 2014 júniusáig mindhárom mechanizmus – felügyelet, szanálási rendszer és betétbiztosítás – működésbe lép. Ezt hívják bankuniónak.

Makrogazdasági szempontból az a célja, hogy ne fordulhasson még egyszer elő, hogy a megroggyant pénzintézeteket az adófizetői pénzből kelljen kisegíteni, megnövelve ezzel az adott ország államadósságát. Illetve, fordított esetben: egy megszorításokra kényszerülő országban a bankok helyzetének romlását időben fel lehessen ismerni. Az államháztartások és a bankmérlegek közötti ördögi kört hivatott tehát megtörni az új szabályozási rendszer.

A bankunióval megvalósul a kiteljesedő gazdasági és pénzügyi unió első eleme. Erre épülhet rá a már korábban elindult folyamat, a fokozatosan teret nyerő „költségvetési unió”, amelynek lényege, hogy a nemzeti büdzsék felett Brüsszel egyre nagyobb ellenőrzést gyakorol. Talán egyszer a közös pénzügyminiszteri poszt is napirendre kerül. A harmadik elem a költségvetésen túlmutató gazdaságpolitika, amely a fiskális szigor mellett a versenyképességet célzó reformokat irányozza elő. A negyedik, és egyúttal leghomályosabb pont a „demokratikus legitimitás” erőltetése. Erről egyelőre csak annyit lehet tudni, hogy minden egyes, a gazdasági és pénzügyi unió kiteljesedéséhez szükséges lépéshez kell majd a közvélemény támogatása, ami a parlamentek bevonásán keresztül képzelhető el a leginkább.

Magyarország várjon még, vagy csatlakozzon a bankunióhoz? Bár a bankszanálás ügyében a részletszabályozásokat még nem dolgozták ki, egyelőre nem látszik hátránya a csatlakozásnak. Minden belépő országra azonos szabályok vonatkoznak majd a bankunióban, nem lesz másodrendű tagság. Ráadásul Magyarország – szemben például a távol maradó Csehországgal – nettó forrásbevonó ország, vagyis a bankrendszer működéséhez biztosított pénz egy része, jóllehet csökkenő mértékben, mint korábban, de most is külföldről jön. Ha nem lép be az ország a bankunióba, akkor a hazai bankok forrásköltségei nőhetnek. Éppen ezért a bankuniónak stabilizáló szerepe lehet a magyar gazdaságban, amire mindig szükség van, de most, egy stagflációs (recesszió közeli állapot + magas infláció) gazdaságban különösen. A belépés mellett szól az is, hogy így mérsékelni lehetne azt a távolságot, amely az integrációs szintet tekintve az euróövezeti országok és a többi uniós tagállam között kialakulni látszik. A racionális lépés tehát az lenne, ha valamikor a jövő év folyamán, a bankmentésére vonatkozó pontos szabályok ismeretében Magyarország is csatlakozna a bankunióhoz. Ha mégsem így történik, annak valószínűleg politikai-ideológiai okai lesznek, racionálisak aligha. És félő, hogy a távolmaradásnak később nemcsak a bankrendszer, de az egész gazdaság megfizeti az árát.