A szerző az MTA KRTK Világgazdasági Intézet tudományos főmunkatársa

A spanyoloknak van egy újabb hős Casillasuk. Ezúttal nem focista, hanem pincér egy bárban, de ő is jól hárított: a vendégeit védte meg a rendőröktől. Szeptember 25-én Madridban, a Parlamentnél tüntetés volt a kormányzati megszorító intézkedések ellen, s a rendőrök keményen beavatkoztak. Fiatal demonstrálók egy csoportja bemenekült egy bárba. Alberto Casillas kiállt az ajtóba, s nem engedte be a rendőröket. „Én néppárti vagyok, Rajoy híve. De ez már sok!” – kiabálta a 49 éves, venezuelai származású pincér.

Spanyol szavazók ezrei gondolkoznak hasonlóan, egyre nő a társadalmi feszültség az országban. Bérbefagyasztás, áfaemelés, a munkanélküli segélyek megkurtítása, és sok más intézkedés fokozza a rossz hangulatot. Mariano Rajoy kormánya – számos korábbi választási ígéretet megszegve – hasonló, megszorításokkal teli politikát folytat, mint elődje, a szocialista Zapatero-kormány. Mindehhez rossz hazai és külföldi kommunikáció társul, gyakorlatilag már senki sem érti, mik a spanyol kormány szándékai, és vannak-e átgondolt tervei egyáltalán.

Szeptember 6-án az Európai Központi Bank elnöke, Mario Draghi bejelentette, hogy az EKB feltételekhez kötötten, korlátlanul hajlandó 1 és 3 év közötti lejáratú államkötvényeket vásárolni, ha az adott ország kéri. Ezt a lehetőséget elsősorban a spanyoloknak kínálták fel, amit a nemzetközi piacok lelkesedéssel fogadtak, 500 bázispont körüliről azonnal 410-re csökkent (Németországhoz viszonyítva) a spanyol kockázati felár. De a spanyol kormány azóta is vár. Hiába a belső és a külső nyomás, hivatalos „segélykérés” az Európai Unió felé nem történt. Íme az elmúlt három hét krónikája tömören:

1. Katalóniában tömegtüntetésen követelték a tartomány függetlenedését, aminek következtében előrehozták a tartományi választást, és népszavazás kiírását tervezik. Katalónia a spanyol tartományok közül a legeladósodottabb; augusztus végén bő 5 milliárd eurót kért a központi likviditási alapból, miután szociális, egészségügyi ellátásokat sem tudott kifizetni. Ugyan az ország egyik legfejlettebb régiója, de a katalán polgárok és vállalatok adóbefizetése az államkasszába folyik, és az újra leosztott (jóval kevesebb) pénz nem fedezi a katalán költségvetés kiadásait. A katalán elnök megpróbálta elérni, hogy a tartománynak is joga legyen önállóan gazdálkodni az adóbevételeivel, de a kormány ebbe a reformba egyelőre nem egyezett bele. Így az önállósodási törekvések felerősödtek, és a katalán elnök nyíltan szembefordult a kormánnyal. Katalónia önállóságának kikiáltása egy sor külső és belső problémát felvetne: az uniós, illetve a monetáris uniós tagságtól a többi spanyol tartománnyal való kapcsolatokon át a politikai feszültségekig. Ezekre maga Katalónia sincs felkészülve. A spanyol kormány szempontjából az önállósodás veszélyes példa lehet más régiók számára.

2. Újabb tartományok kerültek nehéz helyzetbe. Andalúzia 4,9 milliárd eurónyi, Castilla-La Mancha pedig 848 millió eurónyi hitelre tart igényt a spanyol autonóm likviditási alapból. Ennek az alapnak a létrehozásáról júliusban döntött a kormány. Tőkéje 18 milliárd euró, s hitelezésének feltétele a szigorú ellenőrzés. A tervek nem teljesítése esetén a spanyol kormány beavatkozhat az adott régió költségvetésébe. Vagyis, nemzeti szinten ugyanaz történik, mint az EU-ban a „trojka” (EKB, Európai Bizottság és IMF), valamint a „megmentett” országok között. A likviditási alap még el sem kezdett működni, de a már bejelentett (öt régió) hiteligények miatt máris csak mintegy 3 milliárd euró maradt a tőkéjéből. A regionális kiadások növekedése is arra utal, hogy az év végére kitűzött államháztartási hiánycélt nem fogja tudni teljesíteni Spanyolország.

3. A német, a holland és a finn pénzügyminiszter közös közleményt adott ki, amelyben hangsúlyozzák, hogy a bankokat az állandó uniós válságalapból (European Stability Mechanism, ESM) csak akkor lehet feltőkésíteni, ha a közös bankfelügyeleti rendszer kialakult, valamint csak a jövőben felmerülő problémákról lehet szó, a már korábban meglévők finanszírozásáról nem. Ezzel ismét nyilvánvalóvá vált, hogy az uniós tagállamok megosztottak a spanyol bankmentést illetően, amire még júniusban 100 milliárd eurós hitelkeretet tettek félre. Ebből még semennyit sem hívtak le a spanyolok, várják a nemzetközi auditori jelentést arról, hogy mekkora is a bankok tőkeigénye. A spanyol nemzeti bank jelentései szerint egyébként hónapról hónapra nő és rekordokat dönt a bankszektor kétes kintlévőségeinek aránya.

Csak találgatni lehet, miért nem él a nemzetközi szervezetek által felkínált lehetőséggel a spanyol kormány. A hitelnek, illetve az EKB kötvényvásárlásának is feltétele az aláírt „Memorandum of Understanding”, vagyis az IMF bevonásával készülő, feltételeket rögzítő dokumentum. Lehet, hogy a Rajoy-kormány nem szeretne túl szigorú feltételeket, lehet, hogy próbál alkudozni. Ennél rosszhiszeműbb, de legalább annyira valószínű az a verzió, mely szerint pártpolitikai érdekek vezérlik a kormányt, és ki akarja várni az október végén esedékes galíciai és baszk tartományi választásokat, ahol a néppárti politikusok esélyeinek nem tenne jót a nyílt külső segélykérés.

Akárhogy is, a játék kockázatos, az időhúzásnak ára van. Szeptember 26-án a pénzügyminiszterek közleményének hírére ismét 460 bázispont köré emelkedtek a kockázati prémiumok, és nőtt a bizonytalanság. Úgy tűnik, vége a piacok türelmének. A lakosság elkeseredése pedig egyre nagyobb, hiszen – vélik – hiába szavaznak más kormányra, végülis nincs különbség a gazdaságpolitikában, a megszorító intézkedések folytatódnak. Növekedés nincs, az adók nőnek, a szociális juttatások csökkennek. A fiatal spanyolok 53 százaléka munkanélküli, számukra egyelőre nincs hiteles perspektíva. Jól érzékeltette ezt a tavaly tavasszal több spanyol városban egyszerre indult „indignados” (dühösek) mozgalma. Az érdekképviseleti rendszer sem működik hatékonyan, a sztrájkok, tüntetések nem hoznak változást.

Mindez nemcsak Spanyolországra jellemző. S itt mutatkozik meg igazán az uniós szintű döntésképtelenség, a rövidtávú politikai érdekek előtérbe helyezése és az időhúzás ára: egész Európában csökken magába a demokráciába vetett hit. Sarkosan fogalmazva, a monetáris unió tökéletlen létrehozása az európai demokrácia meggyengüléséhez vezetett. Rengeteg bátor pincérre lenne szükség…