A szerző közgazdász, a Szegedi Tudományegyetem docense

Megoszlanak a vélemények az Európai Központi Banknak (EKB) a 2008 óta tartó pénzügyi-gazdasági válságban játszott szerepéről, kommunikációjáról és megtett lépéseiről. Egyesek már egyenesen az eurózóna jegybankjának középtávú hitelességvesztését, sőt morális hazardírozását emlegetnek. Azt, hogy az EKB a tűzzel játszik, amikor az euróövezet bajba jutott országainak kötvényeit vásárolja fel nagy tételben. Az EKB 2010 utáni, a korábbi évekhez képest szokatlan lépéseit a német jegybankelnök, Jens Weidmann is határozottan bírálta.

Érdemes azonban a fejleményeket egy másik szempontból is megvizsgálni: van-e a változások közepette állandóság is? A legfontosabb, hogy az EKB a válság során is végig kitart a statútumába foglalt céljai és működési keretei mellett. Ennek értelmében – nemcsak az EKB, de a Központi Bankok Európai Rendszerének (KBER) egésze számára is – az elsődleges cél az árstabilitás megőrzése. A statútumban foglaltak alapján a jegybank, elsődleges céljának (amely egyben a függetlenségének garanciája is) veszélyeztetése nélkül, támogatja az Európai Unió általános gazdaságpolitikáját, és hozzájárul az EU alapszerződésben meghatározott céljainak eléréséhez. (Mivel a Magyar Nemzeti Bank a KBER része, a magyar jegybanktörvény 3. paragrafusa pontosan ugyanígy rendelkezik a magyar kormány gazdaságpolitikájának monetáris eszközökkel való támogatásáról.) A statútum kinyilvánítja azt is, hogy az EKB a szabad versenyre épülő, az erőforrások hatékony elosztását biztosító, nyílt piacgazdaság alapelvével összhangban működik.

Ezek megváltoztatása nincs napirenden, ami egyebek mellett abból a meggyőződésből táplálkozik, hogy az állandóság hitelességet ad, a jegybanki hitelesség pedig nagy érték, és ezt nem szabad eljátszani. Válságos időkben különösen nem.

Az EKB 2010–2012 során tanúsított magatartását lehet akár unortodoxnak is nevezni, amennyiben új, korábban nem használt eszközöket vetett be. De lehet kifejezetten ortodoxként is értékelni, olyan értelemben, hogy az intézmény mindig is reálisan ítéli-ítélte meg a mozgásterét. Érdemben módosultak a körülmények az euróövezet 1999-es megalakulása óta; a kezdeti konjunktúra után most súlyos válságot él át a térség. Nyilvánvaló, hogy a másfajta körülményekhez másképp kell viszonyulni.

Ezzel együtt érdemes leszögezni: az EKB kötvényvásárlásai – a látszat ellenére – nem arra irányultak, hogy a bajba jutott tagállamokat az euróövezet jegybankja „nyakló nélkül” finanszírozza, ezzel táplálva ezen országok felelőtlen költségvetési politikáját. Ha így történt volna, az EKB örökre feladta volna függetlenségét. De nem így történt, mivel a jegybank a másodlagos, bankközi piacon vásárolta az euróövezeti periféria problémás államainak kötvényeit. Tette ezt azért, mert az elemzések alapján bizonyos euróövezeti periféria-kötvények kamata magasabb volt, mint ahogy azt a valós kockázatok alapján indokoltnak látta. De így is csak bizonyos feltételekhez kötötten zajlottak a kötvényvásárlási akciók. Ebben az esetben tehát az EKB úgy ítélte meg, hogy a stabilitást nagyobb mértékben veszélyezteti a jegybanki passzivitás, mint az aktív beavatkozás. Ahogy Mario Draghi EKB-elnök fogalmazott a német gyáriparos szövetség rendezvényén 2012. szeptember 25-én, Berlinben: „Kivételes időkben a stabilitás visszaszerzése néha kivételes intézkedéseket követel meg.”

A monetáris politika nem tud strukturális változásokat indukálni, erre csak a kormányok képesek, amire az EKB is emlékeztet időről időre. Vagyis: elsősorban és alapvetően a hatékony nemzeti költségvetési politikák határozzák meg a válságkezelés sikerességét. A jelenlegi válságban az EKB akkor tud a tagállami válságkezelő gazdaságpolitikák segítségére lenni, ha kiegészíti, és nem helyettesíti a fiskális intézkedéseket. Azaz, a különböző gazdaságpolitikai eszközök összehangolására, koordinációjára van szükség.

Az EKB aktivitása mindazonáltal nem merült ki néhány nagyléptékű kötvényvásárlási akcióban. A központi bank a különböző válságalapok (elsősorban az Európai Stabilitási Mechanizmus) csatornáit, valamint a bankuniót tartja a valutaövezet szintjén való kockázatmegosztás legalkalmasabb eszközeinek.

Draghi tavaly nyáron, Londonban két, gyorsan elhíresült mondattal hívta fel magára a figyelmet: „Mandátumának keretein belül az EKB kész bármit megtenni, hogy megmentse az eurót. És higgyék el nekem, ez elég lesz.” Az elnök tehát olyan stratégiát választott, amely az EKB erős hitelességére alapozva küld érdemi jelzéseket a piacoknak. E jelzések egy része puszta kommunikáció. Noha még nem telt el elegendő idő annak megállapításához, hogy a stratégia nyerőnek bizonyul-e, azt láthatjuk, hogy 2013 elejére az euróövezeten lévő korábbi nagy nyomás érezhetően enyhült, az optimizmus erősödött. Draghi stratégiája egyelőre működik, de az EKB mindig hangsúlyozza: politikája csak akkor eredményes, ha senki nem kényszeríti arra, hogy a saját hitelességét vásárra vigye. És persze, ha közben mindenki más – elsősorban a nehéz helyzetben lévő országok kormányai – is teszik a dolgukat.

Aki hiteles, annak egyszerűen elhisszük, amit mond. A hitelesség tehát kulcstényező, amit a változatlanság és a konzisztencia garantál. Az EKB nem morális hazardírozásból, hanem azért áll aktívan a kockázatmegosztás alternatív európai megoldásai mellé, hogy a saját hitelességét továbbra is az európai pénzügyi stabilitás szolgálatába állíthassa.