A szerző a HVG brüsszeli tudósítója

Tényleg kutyakozmetikákat, Elton John-koncertet, az angol királynőt és havi sok ezer euróért unatkozó eurokratákat kell finanszírozniuk a tagállamoknak úgy, hogy közben tombol a válság? Végső fázisba került a következő hétéves közös költségvetés vitája – de mire jutnak egymással a tagállamok az ökölharcban?

Ön szerint normális az, hogy évente több százezer eurós földalapú támogatást kap az angol királynő és családja, valamint Monaco hercege? Vagy, hogy az andalúz autonóm kormányzatot évi 100 millió eurónyi uniós forrás illeti meg? – kérdezte a mérsékelten EU-szkeptikus Open Europe intézet igazgatója nemrég Brüsszelben egy, a következő hétéves uniós költségvetésnek szentelt vitán. Az átláthatóbb és hatékonyabb Európáért küzdő Mats Persson sokakhoz hasonlóan úgy látja, nincs megfelelő kapcsolat a valós teljesítmény és az ösztönzők között, és ez okozza a közösségi finanszírozás gyakran emlegetett anomáliáit és a pazarlást. Ha például egy földbirtokos gazda semmit sem tesz, akkor is megkapja a támogatást, vagyis az adófizetők szemszögéből semmi értelme ennek a kiadásnak, mert sem olcsóbb terményeket, sem jobb minőséget nem kapnak ezért cserébe.

A brüsszeli szakember azt is számon kérte, hogy a hétéves keretköltségvetés nem képes rugalmasan reagálni a gyorsan változó körülményekre. Példaként Görögországot említette, ahol hiába növelik meg a hozzáférhető kohéziós támogatások összegét, ha az athéni kormány még a szükséges 30 százalékos önrészt sem képes előteremteni. Hasonló a spanyol helyzet: a mostani időszakra szánt kohéziós támogatások 30 százalékát infrastrukturális támogatásként címkézték fel, miközben a válság nyomán a spanyol építőipar teljesen összezuhant.

Mindennek ellenére a statisztikák azt mutatják, hogy az EU még így is jóval hatékonyabb és kevésbé korrupt, mint a tagállamok többsége. Igaz, ezért folytonos küzdelmet folytatnak a politika és a vállalatok összefonódásait pellengérre állító civil lobbisták.

A fenti történetek tanulságai nem újak; már hét évvel ezelőtt is nagy volt az egyetértés a független szakértők közt a tekintetben, hogy az Európai Unió költségvetésének keretszámai nem tükrözik a közösség fő céljait és politikai törekvéseit. Ez az állítás megállja a helyét 2012-ben is, megspékelve az egyelőre múlni nem akaró gazdasági válsággal. Ezért a megegyezés minden eddiginél nehezebb lesz. A regionális fejlesztések kontra agrártámogatások vita mellett ugyanis létezik (legalább) egy másik fő törésvonal is.

Az unió gazdagabb országait tömörítő nettó befizető országcsoport azt szeretné, ha a közös költségvetés a jelenlegi, a tagállamok GDP-jének mintegy 1 százalékát kitevő összegnél legalább 100 milliárd euróval kisebb lenne a 2014 és 2020 közti periódusban. Ezzel szemben a nettó haszonélvezők csoportja, a 2004-ben vagy utána csatlakozottakat tömörítő blokk az Európai Bizottság (EB) tavaly júniusban közzétett költségvetési javaslatát támogatja. Az EB tavalyi árakon 1083 milliárd eurós költségvetést vázolt fel a következő periódusra, amely az összesített GDP átlagosan 1,1 százalékára rúg. Az unió végrehajtó testülete azt ígéri, hogy a közösség 502 millió lakosának nem fog többe kerülni az uniós tagság, mint eddig, miközben a közös költségvetésből jóval hatékonyabban lehet fejlesztéseket megvalósítani, mint ha a pénzt a tagállamok egyenként költenék el.

A költségvetésről – bár többen aggódnak Ciprus diplomáciai felkészületlensége miatt – a mostani soros EU-elnökség alatt kellene megszületnie a megállapodásnak a tagállamokat tömörítő Tanács, az Európai Parlament és az EB között.

Gyakran éri az a vád az intézményeket, hogy drága a működésük. Valójában hét év alatt 62 milliárd eurót költ e célra az unió, amely a teljes keret mindössze 6 százaléka. Ennek is csak mintegy a felét teszi ki az 55 ezer alkalmazott fizetése. Ebből működik körülbelül 50 uniós intézmény és ügynökség. Ráadásul az EU-s intézmények több milliárd eurós bevételt is „termelnek”, például egyes versenyjogi végrehajtások nyomán.

A mezőgazdaságra fordított összeg – amelyet a környezetvédelmi kiadásokkal és a zöld fejlesztésekkel összevonva kezelnek – a hét év során évi bontásban 57,3 milliárdról 51,7 milliárd euróra csökken. Ezen belül a leginkább vitatott, a gazdákhoz közvetlenül jutó mezőgazdasági támogatások 42,2 milliárd euróról 38 milliárdra mérséklődnek. A keleti tagállamok a régi és az új tagok közti támogatási különbségek mérséklését szeretnék elérni, amiért különösen a lengyelek állnak ki határozottan.

Mindeközben a következő hét évben az „intelligens és inkluzív” növekedést célzó kohéziós támogatások 64,6 milliárdról 76,1 milliárd euróra nőnek. A hosszú távon gondolkodók számára különösen aggasztó, hogy kutatásra és fejlesztésre csak 80, az oktatásra pedig csupán 17 milliárd euró jut.

A tagállami részérdekek érvényesítése nem feltétlenül optimális az egész EU jövője szempontjából, különösen igaz ez az uniós költségvetésre. Ezért a legutóbbi EU-csúcson új lendületet vett további gazdasági integrációhoz hasonlóan a tagállamoknak idővel a közös kalapot a közös igényekhez kell szabniuk – a jelenlegi szemellenzős tárgyalási pozíciók helyett.